Index Vakbarát Hírportál

Oklahomában hat év szünet után ismét végrehajtottak halálos ítéletet

2021. október 29., péntek 06:19

Oklahomában hat év moratórium után kivégeztek egy gyilkosság miatt elítélt férfit annak nyomán, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság csütörtökön két halálraítélt fegyenc esetében rendelkezett a korábban felfüggesztett ítéletek végrehajtásáról.

Védője szerint a 60 éves John Grantet méreginjekcióval végezték ki nem sokkal a törvényszék döntését követően a McAlesterben található Oklahoma Állami Fegyintézetben. Grant 1998-ban késelt halálra egy étkezdei dolgozót a börtönben, ahol többrendbeli fegyveres rablás miatt kiszabott 130 év szabadságvesztését töltötte. 

A férfit 1999-ben ítélték halálra a gyilkosság miatt.

Sean Murphy, az AP amerikai hírügynökség helyszínen lévő tudósítója szerint Grant halála előtt két tucat alkalommal görcsös remegés fogta el és hányt is.

A Reuters  hírügynökség felhívja a figyelmet arra, hogy ez volt az első kivégzés Oklahomában a szükségtelen kínok miatt vitatott, háromkomponensű méreggel végrehajtott 2014-es, illetve 2015-ös félresikerült kivégzések óta.

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön határozott Grant és a szintén gyilkosság miatt elítélt 41 éves Julius Jones elhalasztott halálos ítéletének végrehajtásáról. Jones két évtizede következetesen tagadja bűnösségét. Kivégzését november 28-ra tűzték ki.

Rovatok