Index Vakbarát Hírportál

Robert Fico tesztet hamisított, hogy koronavírusosan is hazamehessen

2021. október 29., péntek 21:54

Könnyen feltalálta magát Robert Fico volt szlovák miniszterelnök, amikor koronavírusosan kívánt hazatérni Görögországból – derül ki egy videofelvételből, amit a Denník N nyomán az Új Szó ismertetett.

Amint arról tegnap az Index is beszámolt, több titkos felvétel is kiszivárgott a Smer elnökéről. Az egyiken a korábbi szlovák kormányfő és Robert Kaliňák egykori belügyminiszter látható és hallható, ahogy kétes alakokkal tárgyalnak az aktuális politikai botrányokról. Egy másikon arról beszél, hogy csaknem 19 millió forintnyi eurót loptak el tőle, amíg Krétán volt, súlyos covidos tünetekkel.

A Léva melletti hétvégi házban készült felvételekből most újabb részleteket hoztak nyilvánosságra. Robert Fico a videóban kifejti, hogy görögországi útja alkalmával elkapta a koronavírust, amitől annyira rosszul lett, hogy kórházba is került, ám saját felelősségre távozott onnan. Saját elmondása szerint

az előírt 14 nap helyett 11 napot töltött karanténban, aztán PCR-tesztet hamisított, hogy hazamehessen.

Pedig arról számolt be, hogy nagyon rosszul érezte magát, állítólag még két héttel a fertőzés után is fáradt volt, és fémes ízt érzett a szájában.

Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy az oltást mellőző volt kormányfő Szlovákiában se tartsa be az oltatlanoknak előírt 14 napos karantént, ehelyett Bazinba (Pezinok) ment, hogy ott önzetlenül támogassa a korrupcióval gyanúsított Dušan Kováčik volt speciális ügyészt.

(via Denník N, Új Szó)

Rovatok