Index Vakbarát Hírportál

Elköszönt a beregszászi főkonzul

2021. október 31., vasárnap 19:17

Négy év után elköszönt Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi konzulátusának főkonzulja. Fogadáson mondott köszönetet a kárpátaljai közélet fontos szereplőinek, az egyházak vezetőinek és a külképviselet munkatársainak − írja a Kárpátalja.

A búcsúfogadáson a főkonzul egy nem mindennapi tárlattal is meglepte a megjelenteket. A kiállítás Erfán Ferenc, Kopriva Attila és Gogola Zoltán kárpátaljai festőművészek műveit mutatja be.

A diplomata felidézte: azon dolgoztak a konzulátuson, hogy a nagy forgalom lebonyolítása mellett ügyfélbarát módon segítsék a hozzájuk fordulókat. Arról is biztosította a jelenlévőket, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a beregszászi konzulátus mindent megtesz ezért a jövőben is.

A helyi lapok információi szerint a konzul utódját még nem jelölték ki. Ideiglenesen Bacskai József ungvári főkonzul irányítása alatt folytatja munkáját a beregszászi konzulátus.

Rovatok