Index Vakbarát Hírportál

Lezárták a rendőrök a kárpátaljai megyei közigazgatási irodákat

2021. november 1., hétfő 18:38

A rendőrség emberei megszállták a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás ungvári épületét, és elkezdték lepecsételni a megyei tanács apparátusának irodáit − írja a Kárpáti Igaz Szó a helyi média értesülései alapján.

Meg nem erősített sajtóinformációk szerint a lezárásra azért volt szükség, mert valaki jogtalanul megpróbált belépni a megyei tanács szerverébe. A rendőrség erről az egyik tisztviselő bejelentése után szerzett tudomást.

Egyelőre nem tudni, hogy az eset összefüggésben van-e a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, Olekszij Petrov váratlan menesztésével. A tanácselnökkel szemben ugyanis bizalmatlansági indítványt szavaztak meg. Olekszij Petrov szerint azonban nem tekinthető törvényesnek az ülésen hozott döntés, amely több jogi aggályt is felvet.

Rovatok