Index Vakbarát Hírportál

Nem tudott részt venni a klímacsúcson a kerekesszékes miniszter, panaszt tettek

2021. november 2., kedd 09:51

Izrael panaszt tett amiatt, hogy a Glasgow-ban rendezett klímacsúcs (COP 26) hétfői rendezvényén nem tudott részt venni az egyik, kerekesszékes miniszterük.

Karine Elharrar, Izrael infrastruktúráért, energiáért és vízi erőforrásokért felelős minisztere az eset után azt írta: „szomorú”, hogy az ENSZ ennyire nem figyelt oda arra, hogy a rendezvényt a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé tegyék. 

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök egyik tisztviselője azt nyilatkozta, hogy hivatalosan is panaszt tettek emiatt a szervezőknél. Emellett azt is elmondta, hogy 

a miniszterelnök bejelentette: ő sem vesz részt a klímacsúcs keddi napján, ha minisztere számára nem teszik elérhetővé a rendezvényt. 

Az Egyesült Királyság ENSZ-nagykövete azóta egy Twitter-posztban fejezte ki „mély és őszinte” bocsánatkérését. Boris Johnson brit miniszterelnök – aki kedden különtalálkozót tart Naftali Bennett-tel – pedig kompenzálásképp állítólag meghívta Karine Elharrart is a kettejük találkozójára. 

Rovatok