Index Vakbarát Hírportál

Orosz cári ékszerekre lehet licitálni a jövő héten Genfben

2021. november 3., szerda 11:07

Orosz cári ékszereket fognak elárverezni jövő héten Genfben – számolt be az MTI. A Sotheby’s aukcióján szereplő tételek között lesz egy gyűrű 25,62 karátos, narancs- és rózsaszínű gyémánttal, amelynek értékét 3,6–5,38 millió svájci frankra (1,2–1,8 milliárd forintra) becsülték a szakértők.

A történelmi ékkövek gyűjtőinek érdeklődésére számítanak a Marija Pavlovna Romanova nagyhercegnő, II. Miklós cár nagynénjének ékszerdobozából előkerült nagy ovális zafír- és gyémántbross, valamint a hozzá tartozó fülbevalók kikiáltásánál is. Az árverési ház az ékszerekért 280–480 ezer frankot (95–160 millió forintot) vár.

A Sotheby’s szakértője hangsúlyozta, hogy a nagyhercegnő a szentpétervári társasági élet királynőjének számított, és csodálatos ékszergyűjteménye volt.

Az ékszereket a nagyhercegnő barátjára, Albert Henry Stopford brit diplomatára bízta, aki más ékszerekkel együtt Londonba vitte őket. Pavlovna az orosz forradalom elől Franciaországba menekült, és ott halt meg 1920-ban. A brosst és a fülbevalókat egy európai hercegi család vásárolta meg egy 2009-es árverésen.

Rovatok