Index Vakbarát Hírportál

A farmer kényelmes, de nem a diplomáciában

2021. november 4., csütörtök 06:11

Farmerben várták a montenegrói kormányfőt a belgrádi állami fogadáson, amit Podgoricában súlyos sértésnek minősítettek. Az orosz külügyminiszter távoli, nem a legtekintélyesebb úti céljaira néha farmerben érkezett, ami megbotránkoztatta vendéglátóit. Az izraeli diplomaták farmerben tiltakoztak, mert feleannyit kerestek, mint a kémek.

Enyhén szólva megütközést váltott ki Podgoricában, hogy az első hivatalos szerbiai látogatására érkező montenegrói kormányfőt, Zdravko Krivokapićot a belgrádi repülőtéren rendezett állami tiszteletadáson Branislav Nedimović szerbiai miniszterelnök-helyettes, mezőgazdasági miniszter üdvözölte – farmerben, nyakkendő nélkül.

A belgrádi látogatás a jószomszédi kapcsolatok és a közös európai perspektívánk jegyében valósul meg – mondta a vendég még indulása előtt.

Szerény” külsőségekkel várták – így tudósított a belgrádi sajtó a fogadtatásról, miközben Montenegróban éles reakciókat váltott ki a találkozó. Az ellenzékiek azt mondták: „Úgy üdvözölték, ahogy megérdemelte.”

Данас и сјутра сам у званичној посјети Републици Србији. На београдском аеродрому дочекао ме је потпредсједник Владе Србије г-дин Бранислав Недимовић. pic.twitter.com/HhZok8kOFY

— Zdravko Krivokapić (@profKrivokapic) November 2, 2021

Mások úgy vélték: a farmeres fogadás azt jelzi, hogy a vendéglátó ország kormánya hogyan vélekedik Montenegróról és miniszterelnökéről. A szociáldemokraták szerint viszont ez klasszikus megaláztatás, ami nem is a kormányfőnek, hanem az általa képviselt államnak szól.

Utólag a szerb kormányfő is elismerte a hibát.

„A diplomáciai látogatás során megsértette a »dress code-ot«, de minden hátsó szándék nélkül” – mondta beosztottjáról Ana Brnabić, aki szerint köztudott, hogy a mezőgazdasági miniszter gyakran kezeli lazán az eseményeket. A látogatás fontosságáról szerinte az tanúskodik, ahogy a szerb állam vezetése viszonyult a vendéghez.

Kék farmer vörös szőnyegen

Nem a szerb politikus az első, aki farmerben jelenik meg hivatalos fogadáson. Szergej Lavrovot többször is megörökítették a könnyed viseletben.

A „félelmetes tehetségű” orosz külügyminiszterben vélhetően elég tapintat rejlik, és kellő tapasztalata van abban, hogy felismerje: nem kellene farmert viselnie a találóan Dzsingisz Kánról elnevezett ulánbátori reptéren a fenyegetőnek tűnő, ám talmi egyenruhát viselő mongol díszőrség jelenlétében – írta a Diplomat Szergej Lavrov 2016 áprilisában tett látogatása kapcsán.

Ennek ellenére farmerben szállt ki a kényelmes állami gépből, amivel nyomban ki is verte a biztosítékot.

B. Cogtgerel politikai kommentátor és az állampárt politikusa foglalta össze az uralkodó hangulatot:

Olyan ruhát viselni, amit otthon a vízvezeték-szereléskor hordana az ember, egyenlő a gúnyolódással, a tiszteletlenséggel, egyszóval a sértéssel. Lavrov farmernadrágja a mongol nemzetközi presztízs megnyilvánulása lett.

Lavrov utólag igyekezett helyrehozni a kárt. Kifogástalan eleganciával jelent meg a mongol elnöknél, akivel a kulturális érzékenység jegyében szertartásosan dohányt is szippantott. Ez azonban már nem sokat segített a külügyminiszteri tekintélyen esett csorba helyreállításán. Jóllehet a látogatás fontos mozgatórugója lehetett volna az orosz–mongol kapcsolatok elmélyítésének, utóbb a mongol közvélemény erre már nem emlékezett, és nem is érdekelte. Csak a lebecsülés maradt meg keserű szájízként.

Két évvel később, 2018-ban Lavrov Etiópiába látogatott.

Russian FM Sergei Lavrov arrived in #Ethiopia today wearing blue jeans to a red carpet welcome: https://t.co/QTz37xOeBn Was it:
A) a snub?
b) An insult? Disrespect for his hosts?
C) A subtle stylistic contrast to the other foreign leader visiting?
D) None of the above. pic.twitter.com/KnYhfdBDVU

— Mohammed Ademo (@OPride) March 8, 2018

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma kék farmerben érkezett Etiópiába – írták a Twitteren.

Vajon ez hogyan értelmezhető? – tették fel a kérdést.

a) Félvállról kezelés?

b) Sértés? Tiszteletlenség a vendéglátóival szemben?

c) Árnyalt stílusbeli különbség közte és a többi külföldi vezető között?

d) Egyik sem a felsoroltak közül.

Farmerben tiltakozó izraeli diplomaták

Az izraeli diplomaták – még 2010-ben – farmerben és szandálban tiltakozva követelték, hogy bérüket igazítsák az izraeli hírszerzés külföldön szolgáló tagjainak fizetéséhez. A kémek ugyanannyi munkával kétszer annyit kerestek, mint a diplomaták.

Ez utóbbiak szakszervezete arra szólította fel a washingtoni nagykövetség alkalmazottait, hogy az ujjukat se mozdítsák, és ne tegyenek semmilyen előkészületeket Benjámín Netanjáhu akkori miniszterelnök júliusi látogatása kapcsán – jelentette a BBC.

A hatodik hónapjába lépő vita akkor már javában dúlt, és egyre nyilvánvalóbb és látványosabb lett. Ugyanis a külügyminisztérium több alkalmazottja felhagyott az öltöny-nyakkendő szokásos öltözködési szabályával, és farmerben, szandálban járt dolgozni.

A részleges tiltakozás a protokollosztályra is kiterjedt, ami a külföldi méltóságok számára a vörös szőnyeget terítette le. Így aztán a hagyományos ceremónia nélkül voltak kénytelenek fogadni a látogató orosz külügyminisztert, Szergej Lavrovot is.

(Borítókép: Bill Clinton találkozik kampánytanácsadójával 1992-ben Georgia államban. Fotó:  Cynthia Johnson / Liaison / Getty Images)

Rovatok