Index Vakbarát Hírportál

Aranypénzért adtak el két kislányt Romániában

2021. november 5., péntek 19:53 | aznap frissítve

A dél-romániai Mehedinti megyében egy nő két aranypénzért adta el két lányunokáját – írja a foter.ro.

A 9, illetve 12 éves korú unokákat házasság céljából vásárolták meg ugyancsak kiskorú gyerekek részére. A kislányokat azért a nagyanyjuk nevelte, mert édesapjuk már nem él, édesanyjuk pedig mentális problémákkal küzd. A szomszédok szerint az eladás előtt a nagyanyjuk nem bánt rosszul a két kislánnyal, gondoskodott róluk, mindig tiszták és ápoltak voltak.

A lányok eladását  a szomszédok is megtudták, majd értesítették a megyei gyermekvédelmi hatóságot. A ő vizsgálatuk megerősítette, hogy a lányokat tényleg eladták.

A NŐ FEJENKÉNT EGY-EGY, KÖRÜLBELÜL 1000 EURÓ (360 ezer forint) ÉRTÉKŰ ARANYPÉNZT KÉRT A GYEREKEKÉRT.

A lányok közül utóbb az idősebbik hazatért amiatt, hogy az új családjában bántalmazták. A kislányokat eladó nő ellen büntetőeljárás indult, ezen kívül kiskorúakkal szembeni rossz bánásmód és szexuális agresszió miatt is vizsgálódnak a hatóságok.

A két kislányt egyelőre gyermekotthonban helyezték el, egy gyermekpszichológus szerint a körülményekhez képest nagyjából rendbe jöttek érzelmileg, és a szakemberek dolgoznak azon, hogy sikerüljön túllépniük az átélt traumákon.  

(Via Főtér)

Rovatok