Index Vakbarát Hírportál

Szuperzsinagógát avattak Máramarosszigeten

2021. november 5., péntek 20:45

Kelet-Európa egyik legnagyobb zsinagógáját avatták fel pénteken az erdélyi Máramarosszigeten. Az avatásra több mint 500 haszid zsidó érkezett külföldről – írja a foter.ro.

Az avatóünnepségre többek közt New Yorkból, Párizsból, Londonból és Frankfurtból is érkeztek látogatók, köztük számos rabbi is. Az építmény lényegében egy multifunkcionális komplexum lesz:

a zsinagógához egy étterem, egy iskola és egy szálloda is tartozik majd.

Az építés 2017-ben kezdődött és a a New York-i haszid zsidó közösség finanszírozta. A külföldiek többsége is ebből a városból érkezett, közülük sokan csütörtökön szálltak le Szatmárnémetiben egy Boeing 787 Dreamlinerrel (ilyen repülő állítólag még sosem landolt ezen a reptéren).

Erről az utazásról egyébként a szatmári haszid zsidók oldala, a Satmar Headquarters is beszámolt. 

Az építkezés pontos költségei nem ismertek, de a román Digi24 szerint csak a Tóra, amit pénteken elhelyeznek a zsinagógában,

360 ezer euróba kerülhet.

Aaron Teitelbaum New York-i főrabbi azt mondta: azért Máramarosszigeten építették fel ezt a zsinagógát, mert a nagyapja ott született. Emellett persze az is szerepet játszhatott, hogy a 18. század elejétől kezdve a második világháborúig jelentős zsidó közösség élt a városban.

A maszol.ro szerint a szatmári haszid közösség szent városnak tartja Máramarosszigetet. A régi Nagy Zsinagógát 1778-ban fából építették, 1836-ban kőből újjáépítették, majd 1944-ben felgyújtották a visszavonuló nácik, miután 140 zsidó személy fogva tartásaként használták.

A Maszol beszámólója szerint az avatás pénteken reggel hatkor kezdődött meg, az esemény miatt a városban az összes szálláshelyet lefoglalták a látogatók. Az avatás idején jelentős volt a rendőri jelenlét is az új zsinagóga környékén, a terrorelhárítás tagjai is vigyáztak a rendre és a résztvevők biztonságára. 

Az esemény nem volt sajtónyilvános, így az avatásról egyedül a Satmar Headquarters tett közzé egy videót a Twitteren:

Máramarossziget polgármestere, Vasile Moldovan azt mondta: arra számít, hogy a város ezután a vallásos zsidók zarándokhelye lesz. 

(Via Főtér, MaszolDigi24)

Rovatok