Index Vakbarát Hírportál

Európa szíve Dubajban épül meg

2021. november 7., vasárnap 17:51

A Heart of Europe csak egy része annak a projektnek, amelyben több mint 300 mesterséges szigetet töltenének meg a világ híres turistalátványosságaival.

Már majdnem két évtizede tervezik Dubajban az „Európa Szíve” (HoE) nevű üdülőhelyet, amely a tengerparttól nem messze lévő mesterséges szigeteken épül – írja a CNN. A HoE ugyanakkor csak egy része egy nagyobb projektnek, ugyanis ezeken a mesterséges szigeteken az egész világot szeretnék majd megjeleníteni. Európa lesz az első, amelyet a közeljövőben befejeznek.

A szárazföldtől körülbelül négy kilométerre található

300 mesterséges sziget, amelyen a Föld különböző részeit jelenítik meg.

Legtöbbjük egészen a munkálatok 2003-as megkezdése óta üresen áll, ez pedig elsősorban a pénzügyi válságok miatt alakult így, amelyek a fejlesztőket nagymértékben hátráltatták. Mostanra azonban a HoE megvalósítása elérhető távolságba került.

A szigetcsoporton 15 luxushotel, nyaralóház, valamint milliárdosok palotáinak kivitelezése folyik. A hat szigeten a látogatók olyan helyekre utazhatnak el képletesen, mint Svédország, Németország, Svájc, Velence vagy a Francia Riviéra. Hogy teljes legyen az élmény, a látogatók az izzasztó arab hőségből kilépve a kellemesebb európai időjárást is megtapasztalhatják ezeken a szigeteken.

Svédország szigetén például a hideg úgy fogja arcon csapni a turistákat, akár egy hógolyó.

A sziget több, összességében 21,8 millió dollár értékű palotát – köztük egy fordított viking hajó alakút – rejt. Ezek között van olyan is, ahol hóval teli szobákba léphetünk be. Amennyiben igény van rá, ugyanazokkal a napenergiával működő gépekkel biztosítják az alpesi hangulatot, mint amelyek a tetőtéri medencéket fűtik.

Az illúziókat valamilyen szinten rombolja, hogy a hotel méretű, hatemeletes házakat – amelyekhez a lift mellett privát tengerpart is tartozik – Skandináviához egyáltalán nem passzoló buja dzsungel veszi körül. Az exkluzív bútorzatot a csúcskategóriás autógyártó, a Bentley biztosítja plüss-székekkel, emellett

limuzinhosszúságú asztalokkal és olyan, kör alakú ágyakkal, amelyekhez óceánra nyíló kilátás társul.

És akkor a hatalmas, márványból készült kádakról még nem is beszéltünk. Feljebb kupolás társalgó található, amely egy átlagos bárnál nagyobb, és több mint 300 vendéget tud fogadni.

Ettől nem messze – a valóságos földrajzot meghazudtolva – besétálhatnak a látogatók Németországba. A német szigeten 32 futurisztikus strand és lagúnákra néző lakás található, amelyeket a Bauhaus inspirált. 2020. december végén már csak egyetlenegy volt közülük, amely még nem kelt el. Ezt 7,89 millió dollárért hirdették.

A központi Európa-szigeten megtalálható Portofino üdülőhely is, amely tele van színes, itáliai típusú homlokzatokkal. Az érkezőket olaszul beszélő alkalmazottak fogadják,

az órákat pedig az olaszországi időre állítják be. A turisták euróval is tudnak majd fizetni.

„Ha ide jössz, elfelejted, hogy Dubajban, és nem Európában vagy” – mondja Josef Kleindienst osztrák üzletember, a szigetek fejlesztéséért felelős ingatlancsoport elnöke.

Az embernek az a benyomása, hogy előbb megérkezik Olaszországba, majd egyszerűen elsétál Spanyolországba, Franciaországba, majd Londonba.

Portofino színessége egészen a Francia Riviérán található butikhotelekig terjed a központi Európa-szigeten. Ezeket a hoteleket a Francia Riviéra híres városai után nevezték el, mint például Monaco, Nizza, Cannes vagy éppen St. Tropez. Itt az alkalmazottak franciául fognak beszélni.

A fejlesztők még több világelső dolgot ígérnek, többek között a legnagyobb olyan úszómendencét, amelyet napenergiával megtisztított tengervízzel töltenének föl.

A központi Európa-sziget az Esős utcának (Rainy Street) is otthont ad, ahol a hőmérsékletet 27 Celsius-fokra szabályozzák, hogy az európai nyári időt utánozzák, amelynek része a zápor és a jégeső is.

A teljes HoE-projekt várhatóan 2023-ra készül el. Addigra vélhetően befejezik a The Floating Lidót is, amely egy velencei típusú üdülőhely lesz a világ első víz alatti fürdőjével és edzőtermével, valamint egy sodródó stranddal. Ezenkívül még megtalálhatjuk Svájcot is 77, hegyi faház inspirálta villával.

Ezek mellett egy úszó, lebegő rendőrállomás is lesz majd a területen, ezenkívül pedig egy cirkusz is, ahol állatok hologramjai jelennek meg, a hotelek pedig olyan városok neveit viselik, mint München, Ikária, valamint London.

Aki az esküvőjét szeretné Dubajban, de mégis „Európában” tartani, annak is egyedi lehetőséget kínál a HoE-projekt: a St. Empress Elizabeth Hotel teljes mértékben esküvők lebonyolítására épült, emellett

a szív alakú Honeymoon-szigeten pihenhetnek a friss házasok.

A fejlesztők a rengeteg kényelmi szolgáltatás mellett odafigyeltek a környezetvédelemre is: a Korall Intézet, amely Portofino üdülőhelyen van, számos akváriumot és tartályt tart fönn 50 helyi állatfajnak, köztük a cetcápáknak. Ezek a cápák nem veszélyesek az emberre, ráadásul bővítik a vízi ökoszisztémát, amivel hozzájárulnak a víz alatti élővilág egyensúlyának helyreállításához.

A vízi állatfajok mellett az őshonos és a vándorló madaraknak is előnyösek a mesterséges szigetek, ugyanis sokkal több zöldterület jönne itt létre. A függőkertek a hotelek tetején és az áttelepített, 100–1500 éves spanyol olajfák szintén felüdülést hozhatnak.

A Korall Intézet emellett az élő korallok húsz helyi fajtáját is neveli, és

500 ezer négyzetkilométert gazdagítana évi 100 ezer korallal.

Ez különösen a Floating Seahorse villákból lesz látványos, ugyanis a lakásoknak lesznek szobái a víz fölött és a víz alatt is. Összesen 147 Floating Seahorse villa lesz lehorgonyozva három helyen a HoE területén.

A HoE-hoz közel állók azonban attól tartanak, hogy a kész üdülőhely elsősorban nem kulturális park, hanem sokkal inkább második otthonként fenntartott ingatlanok gyűjtőhelye és nyaralási célpont lenne. Az ingatlanbefektetőkön kívül a projekt elsősorban olyan külföldi turistákat céloz meg, akiket az alternatív vendéglátás élménye vonz.

A szárazföldtől elzárva

a heart of europe teljesen koronavírus-mentes övezet tudott maradni,

amikor az 1200 építőmunkás más szakemberekkel együtt, köztük az elnökkel önkéntes, két hónapos karanténba vonult a járvány első hulláma alatt. Ennek következményeként, amikor a világ nagy része leállt, az építkezés éppen fölgyorsult, mivel a munkások nagy része extra pénzért dolgozott hosszabb ideig úgy, hogy mindeközben végig ugyanott maradt a szigeteken.

(Borítókép: Francois Nel / Getty Images)

Rovatok