Egy falba szorult meztelen férfit kellett kivágniuk a tűzoltóknak a New York állambeli Syracuse-ban, egy színház épületében – derül ki a BBC beszámolójából.
Úgy tudni, a 39 éves férfi mintegy két napig rejtőzködött az épület mászóterében, ahonnan bezuhant a férfimosdó egyik falüregébe, és beszorult. A színház dolgozói ezt követően a falból dörömbölésre és kiabálásra lettek figyelmesek helyi idő szerint péntek reggel fél 8 körül, ekkor riasztották a tűzoltókat.
A férfi helyének pontos meghatározásához a tűzoltók előbb lyukat fúrtak, majd száloptikás kamerát használtak. Ezt követően kezdték meg a fal bontását.
Kimentése után látható sérülés nyomait nem találták rajta, ám valószínűsíthetően erősen dehidratált állapotba került. Mike Intaglietta, a színház ügyvezető igazgatója azt mondta, néhány nappal korábban már látták a színházban bolyongani.
Nem tudom, hogy melegedni ment-e be, vagy hogy a mosdót használja
– fogalmazott, hozzátéve, akkor szem elől tévesztették, és azt hitték, elhagyta az épületet.
A férfi állapota egyelőre kérdéses, ahogy az sem derült ki, hogy miért volt meztelen, amikor rátaláltak. Elképzelhető, hogy valamilyen mentális zavarral küzd.