Index Vakbarát Hírportál

Élő adásban vallotta be a volt miniszter, hogy meleg

2021. november 9., kedd 07:33

Vastaps fogadta Vincenzo Spadaforának, az olaszországi Öt Csillag Mozgalom tagjának, volt ifjúsági és sportminiszternek élő adásban tett kijelentését, miszerint nagyon fontos, hogy az emberek szeressék és tiszteljék egymást, egyben bejelentette azt is, hogy meleg.

Az olasz politikus szerint a közéleti vagy politikai szereplőknek nagy társadalmi felelőssége van a szexuális irányultság megvitatásában, és ő azért döntött a coming outolás mellett, hogy kiálljon politikai elkötelezettsége mellett, a másik pedig, hogy mélyen katolikus.

Azt is hozzátette, hogy a politika világában nem ritka, hogy valakit a homoszexualitása miatt támadnak. „Arra használják, hogy kárt okozzanak vele, aláássák a másik pozícióját pletykahadjárattal, aminek így akartam elejét venni. Mostantól talán boldogabb leszek, mert szabadabbnak fogom érezni magam” – tette hozzá.

Spadafora hasonló nyíltsággal ír homoszexualitásáról jövő héten megjelenő könyvében – teszi hozzá a hírt kiszúró HVG.

Rovatok