Index Vakbarát Hírportál

Feltételesen helyezhetik szabadlábra Oscar Pistoriust, de előtte találkoznia kell az áldozat szüleivel

2021. november 9., kedd 16:27

Oscar Pistorius feltételesen szabadulhat

Még 2013-ban lőtte le Oscar Pistorius a barátnőjét, Reeva Steenkampot. A műlábbal versenyző egykori dél-afrikai atlétát 2015-ben ítélték el szándékos emberölés miatt, tizenhárom év öt hónap börtönbüntetést kapott.

A dél-afrikai törvények értelmében a büntetés felének letelte után szabadlábra lehet helyezni az elítéltet. Pistorius erről szóló meghallgatása a múlt hónapban lett volna eredetileg, de elnapolták, ugyanis az alapvető feltétel – hogy találkozzon az áldozat szüleivel – nem teljesült.

Barry és June Steenkamp ráadásul ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen találkozzon Pistoriusszal, amihez a törvény szerint joguk van. A szülők korábban arról beszéltek, hogy nyíltan meg akarják kérdezni Pistoriust arról, miért lőtte le a lányukat annak idején – jelentette az AP hírügynökség.

Az áldozat-elkövető találkozók célja egyébként az, hogy egyfajta lezárást kapjanak a bűncselekmények áldozatainak családjai. Ügyvédjük azt nyilatkozta: a szülők úgy érzik, tartoznak ennyivel a lányuknak. Steenkampék ügyvédje azt azonban nem árulta el, hogy ellenezni fogják-e a szülők Pistorius feltételes szabadlábra helyezését.

Rovatok