Index Vakbarát Hírportál

Bemutatjuk a Squid Game alapjául szolgáló játékokat

2021. november 10., szerda 10:11

A világ egyik legnézettebb sorozatában, a koreai Nyerd meg az életedben a feladatok hagyományos gyerekjátékokon alapulnak. Akik nem teljesítik, azokkal a Squid Game-ben könyörtelenül végeznek. Az eredeti játékok azonban teljesen ártatlanok, és kortól függetlenül bárkit elszórakoztatnak. Ezeket mutatjuk most be Dél-Korea budapesti nagykövetségének videói segítségével.

Éberségre szólította fel nemrég egy angol iskolai tanács a szülőket, akiket arra kért: ne engedjék, hogy gyerekeik a Squid Game-et nézzék, mert lekoppintják a sorozat kihívásait. Hasonló figyelmeztetést adott ki egy belga iskola is, amelyben egyszerűen megverték a Netflixről lemásolt játékokból kiesett alsósokat.

Bedfordshire oktatási tanácsa küldte szét a körzetéhez tartozó szülőknek az e-mailt, miután arról értesültek, „hogy gyerekek és fiatalok másolják a 15-ös korhatár-besorolású, Squid Game című új Netflix-sikersorozat játékait és erőszakos cselekményeit”.

Egy 14 éves ausztrál fiú, Aiden Higgie égési sérüléseket szenvedett, miközben az úgynevezett dalgonát próbálta elkészíteni. A törökmézhez cukrot kell olvasztani, ennek magas forráspontja miatt azonban nagy az esély rá, hogy felügyelet nélkül baleset történik.

Közben futótűzként terjed most a TikTokon egy újabb Squid Game-kihívás. Az eredeti kihívások azonban veszélytelenek, jelezte Dél-Korea budapesti nagykövetsége, amely magyarul is feliratozott videókban mutatta be, hogyan is kell tulajdonképpen elszórakozni a vetélkedésben.

Kivirágzott a mályvavirág

Az első feladat, a kivirágzott a mályvavirág hagyományos koreai gyerekjáték. Szabályai rendkívül egyszerűek. A hunyó elfordul, és azt kántálja, hogy „kivirágzott a mályvavirág”, vagyis koreaiul „mugunghvá koccsi piasszümnidá”, ami annyit tesz: kivirágzott a mályvavirág, amely más néven Sáron rózsája vagy törökrózsa.

Ez alatt az idő alatt a többi játékos megindul feléje, de csak az utolsó szótag elhangzásig osonhatnak. A mondóka végén ugyanis a hunyó megfordul, és ha valaki még mozgásban van, kiszúrja azt. A sorozatban az angol fordításban a játék neve: piros lámpa, zöld lámpa. A magyar megfelelője a tolvajlépés, amelyben háromig számol a hunyó. A játékok megismeréséhez a koreai követség magyarul feliratozott videókat is készített.

A mályvavirág mellesleg Dél-Korea nemzeti jelképe. A szimbólum a himnuszban és a kormány címerében is visszaköszön.

És hogy miként játsszuk a kivirágzott a mályvavirágot?

Kő, papír, ollóval dönthető el, hogy ki lesz a hunyó! Ő a tér egyik végén helyezkedik el, míg a többiek egy vonalban sorakoznak fel a tér másik végében.

Húzzunk egy vonalat a játékosok előtt! Ezen belül szabadon mozoghatnak, a mondókától függetlenül. A hunyó háttal áll, és elkezdi a mondókát: „mugunghvá koccsi piasszümnidá”. Addig a többiek szabadon mozoghatnak. De amint befejezi, le kell állni, ellenkező esetben a visszaforduló hunyó kiszúrja a mozgásban lévő játékosokat.

A rajtakapott versenyzőknek – a kisujjukkal érintkezve – láncot kell alkotniuk a hunyóval. Ha egy játékos sikeresen eléri a hunyót, és megtöri a láncot, a leláncolt játékos elmenekülhet. Miközben a játékosok menekülnek, a hunyónak el kell csípnie valamelyiket. Ha sikerül, az lesz a hunyó a következő körben. Ha nem sikerül, a következő körben is ő marad a hunyó.

A játéknak számos hasonló változata van. Az egyik változatban azt mondják, hogy „dámdzsengi dangguri piasszümnidá”, ami azt jelenti, kivirágzott a borostyán. A falon kúszó borostyánhoz hasonlóan a játékosoknak lapulva kell mozogniuk. Egy másik változat a „hálmi koccsi piasszümnidá”. A hálmi kökörcsint jelent, koreaiul nagymamavirág, ezért a játékosok hajlott háttal játszanak. Létezik még rózsás és napraforgós változat is.

A ttákdzsi csigi

A Nyerd meg az életed című sorozat egyik első jelenetében Ki Hoon egy idegennel játszik a metróban. Ez a ttákdzsi csigi nevű hagyományos koreai játék. A papírtárgyat nevezik ttákdzsinek, míg a rácsapós mozdulat a csigi.

Régen, amikor a papír még luxuscikknek számított, az emberek összeragasztott könyvborítókkal vagy egy darab linóleummal játszották. A vastagabb papírok elterjedésével a papírból készült ttákdzsi vált népszerűvé. Több mint húszféle módon lehet ttákdzsit készíteni, a videóban a három legegyszerűbbet szemléltetik.

Hogyan készítsünk ttákdzsit egy papírból?

Vegyünk egy papírlapot, amelynek a szélessége öt egység, a hosszúsága pedig egy egység. Osszuk fel a lapot öt egyforma szakaszra. A második szakaszt hajtsuk meg átlósan, majd jobbra. Majd ezt a szakaszt hajtsuk meg átlósan, majd ezúttal lefelé. A következő lépésben hajtsuk meg a második szakaszt átlósan balról, ahogy az imént tettük. Hajtsuk meg az utolsó szakaszt is, majd a hajtogatott részt csúsztassuk a lyukba.

És hogyan készítsünk ttákdzsit két papírlapból?

Vegyünk két papírlapot, amelynek a szélessége három egység, a hosszúsága pedig egy egység. Fogjuk az egyik papírlapot, és hajtsuk meg mindkét végét átlósan. Az a lényeg, hogy a két végét ellenkező irányba hajtsuk. A másik papírlapot is hajtsuk meg ugyanígy. A végén két hajtogatott papírlapot csúsztassuk egymásba.

Végül: hogyan készül a leghagyományosabb eljárással Csoszon-ttákdzsi?

Fogjunk egy téglalap alakú papírlapot, és hajtsuk meg átlósan. A vonalaknak találkozniuk kell. Hajtsuk meg átlósan ismét. Hajtogassuk meg a maradék papírlapot úgy, hogy az találkozzon a már korábban meghajtogatott résszel. Majd ugyanezen a módon hajtogassuk meg a másik felét is. Végül hajtsuk meg az alsó rész mindkét végét, aztán az alsó részt csúsztassuk a lyukba.

A játékszabályok egyszerűek. Tegyük a barátunk ttákdzsiját a földre, majd a sajátunkkal csapjunk rá. Ha a földön lévő ttákdzsi átfordul, akkor elnyertük a barátunk ttákdzsiját. Ebben az esetben mi folytatjuk a játékot. Ha azonban nem fordul át barátunk ttákdzsija, akkor ő következik.

Hogyan készítsük el a sorozat óta világtrenddé vált dalgonát vagy más néven popgit?

A dalgonának régiónként más neve van. Szöulban és környékén popgi, Tedzsonban és Csolla tartományban ttigi, Észak-Kjongszang tartományban gugdzsá, Dél-Kjongszangban dzsokdzsá. A neve attól függően is változhat, hogy miként és milyen hozzávalókból készül el. A Squid Game sorozatban látható dalgona a hagyományos recept alapján glükózból és szódabikarbónából készül. A popgi viszont cukorból és szódabikarbónából.

Magyarországon is készítenek hasonló édességet, a törökmézet, amely nevéből adódóan kevés mézet is tartalmaz. A dalgona alapanyaga azonban csak glükóz vagy cukor. Különlegessége, hogy különböző alakzatokat formálnak belőle: szívet, csillagot vagy esernyőt.

Hozzávalók:

Tegyünk két evőkanál cukrot a merőkanálba, és óvatosan olvasszuk fel kis láng felett. Amikor a cukor olvadni kezd, kevergessük. A legfontosabb: úgy karamellizáljuk a cukrot, hogy ne égjen le. Amikor a cukor teljesen elolvadt, adjuk hozzá a szódabikarbónát. Zárjuk el a lángot, és keverjük el jól, hogy a cukor teljesen feldagadjon. Aztán öntsük ki a sütőpapírra, és azonnal lapítsuk ki. Így a popgi nem ragad rá az eszközünkre. Ha picit kihűlt, használjunk sütikiszúrót a kívánt formához.

(Borítókép: Jelenet a Squid Game című sorozatból. Fotó:  Noh Juhan / Netflix)

Rovatok