Index Vakbarát Hírportál

Nyilvánosságra hozták a Glasgow-i klímacsúcs záródokumentumának tervezetét

2021. november 10., szerda 12:04

A Glasgow-i klímacsúcs (COP26) házigazdái nyilvánosságra hozták annak a nyilatkozatnak a tervezetét, amelyben összeszegnék a konferencián megszületett vállalásokat. 

A tervezet szövegében hangsúlyozták: jelenleg még egy nagy szakadék van az államok vállalásai közt, valamint aközött, hogy a szakértők szerint mire lenne szükség a klímaválság következményeinek megakadályozásához. Épp ezért arra kérik a konferencián részt vevő államokat, hogy teljesítsék hamarabb azok a vállalásaikat, amelyeket 2030-ra ígértek,

annak érdekében, hogy 2022-re sikerüljön elérni azokat a célokat, amelyeket a párizsi egyezmény rögzített. 

A tervezet szövegében arra is felszólították az országokat, hogy ahol csak lehetséges, ott az energiahordozók helyett próbáljanak meg másfajta energiaforrásokat alkalmazni. Itt azonban nem szabtak meg semmilyen dátumot arra vonatkozóan, hogy ezt meddig kellene megtenniük az államoknak. 

A tervezetben leírtakat a konferencián részt vevő 200 állam képviselői a következő napokban fogják megvitatni. Alok Sharma, a konferencia elnöke ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a tárgyaló felekre még komoly munka vár annak érdekében, hogy létrejöjjön egy olyan egyezség, amely által megfelelően lehet kezelni a globális felmelegedést. 

A végleges nyilatkozat kiadására hétvégén kerülhet sor, a Greenpeace azonban a leírtakkal szemben már most erős kritikát fogalmazott meg.

Ez a tervezet nem arra szolgál, hogy megoldjuk a klímaválságot. Ez egy egyezség arról, hogy keresztbe tesszük az ujjainkat és bízunk a legjobban. Egy udvarias kérés, hogy az országok talán, ha lehetséges, tegyenek többet a következő években

– írták. A Climate Action Tracker nevű kutatócsoport ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddigi, 2030-ra tervezett vállalások nem elengedőek, azok által a 2100-as évig még mindig 2,4 fokkal nőhetne a globális átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti időkhöz képest.

(via Reuters)

Rovatok