Index Vakbarát Hírportál

Draghinak állhat a zászló az olasz államfő-választáson

2021. november 12., péntek 17:44

Olaszországban már keresik a februárban távozó államfő, Sergio Mattarella utódját, aki nem kíván újrázni. Mattarellát s elődjét, Giorgio Napolitanót is, baloldali többségű parlament választotta meg, ám a baloldali Demokrata Párt kisebbségben van a törvényhozásban a jobbközép-jobboldali erőkkel szemben.

Itáliai sajtóértesülések szerint Mario Draghi miniszterelnök tűnik esélyesnek a posztra, már ha egyáltalán elvállalja a jelölést.

S ha sikert aratna, s megválasztanák köztársasági elnöknek, akkor, természetesen elkerülhetetlen lenne a kormányátalakítás. Mindenesetre az olasz kormányfő még nem osztotta meg a nyilvánossággal, miként is vélekedik, minderről, írta az MTI.

A jobbközép erők Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország elnökének jelöltségét vetették fel, de egyes elemzők szerint a 85 éves politikus inkább az örökös szenátori tisztségre pályázik. Olaszországban tizenegy köztársasági elnök váltotta egymást 1948 óta. Mattarella utódját a parlamenti felső- és alsóház együttes ülésén választják meg: az első három fordulóban a szavazatok kétharmadával lehet elnököt választani, utána elegendő az abszolút többség.

Rovatok