Index Vakbarát Hírportál

Bolsonaro 90 százalékkal megvágja a tudományra szánt forrásokat

2021. november 13., szombat 14:44

Új szintet lép a tudomány elleni dicstelen harcban Jair Bolsonaro, a brazil elnök ugyanis mintegy 90 százalékkal csökkenti az erre a területre szánt állami forrásokat.

Brazil szakértők a Times Higher Education-nek nyilatkozva arról beszéltek, ez egy akkora csapás, amely elveszi a reményt az országban a tudomány jövőjével kapcsolatban. Rengeteg, már folyamatban lévő projektet le kell állítani, s igen valószínű, hogy a brutális megszorítás hatására kutatók sora fogja elhagyni az országot. 

A frissen aláírt törvény arról rendelkezik, hogy 600 millió realt (átszámítva mintegy 35 milliárd forintot) csoportosítanak át a tudományos, technológiai és innovációs minisztériumtól más minisztériumoknak.

Renato Janine Ribeiro korábbi oktatási miniszter, egyben a Brazil Tudományfejlesztési Társaság elnöke emlékeztetett, hogy a kormány már sokadszorra bizonyítja oktatás- és tudományellenességét. Hozzátette, igyekszenek fenntartani a reményt, küzdenek, de meglehetősen pesszimista az ügyben.

Jefferson Cardia Simões, a Rio Grande do Sul szövetségi egyetem egyik vezetője azt közölte, hogy az utolsó pillanatban történt brutális pénzelvonás következtében azt sem tudják, honnan lesz pénz arra a csaknem nyolcezer különböző kutatási projektre, amit korábban még úgy volt, hogy támogat a kormány. Emellett várhatóan több kutatólaboratórium munkáját is felfüggesztik, mivel nem marad pénz a működésükre. Hozzátette, az egész brazil tudományos közösség ellen zajlik támadás. 

Marcelo Knobel fizikusprofesszor és a Campinas Egyetem korábbi rektora szerint az országban tudományos élet számára csak azt jelentheti a legnagyobb reményt, ha a populista Jair Bolsonaro elnök megbukik. Emlékeztetett, hogy bár a szenátus egy bizottságának októberi javaslata szerint az elnököt kilenc különböző bűncselekménnyel, köztük emberiesség elleni bűncselekménnyel lehetne megvádolni a koronavírus-járvány helytelen kezelése miatt, a 2022 októberében esedékes választásokig Bolsonaro minden bizonnyal a helyén marad.

(via insidehighered.com)

Rovatok