Index Vakbarát Hírportál

Elütött egy gyermeket a biciklis, aztán feljelentette az apját

2021. november 14., vasárnap 14:46

Simán továbbhajtott egy biciklis Belgiumban, miután fellökött egy ötéves gyermeket, majd ezek után még ő perelte be a kislány édesapját – számolt be az esetről a Sun.

A tavaly karácsonykor egy családi túra alkalmával történt esemény bejárta az internetet, miután a gyermek felháborodott édesapja közzétett róla egy videófelvételt. Az apa feljelentést is tett, a hatóságok pedig beazonosították a 62 éves, sárga sisakot viselő biciklist. A szülő, mint mondta, nem bosszút akart állni, csupán azt szerette volna elérni, hogy a férfi kérjen bocsánatot. Ő azonban azzal magyarázta a dolgot, hogy kitette a bal térdét, hogy ne veszítse el az egyensúlyát. Állítása szerint érezte, hogy hozzáérhetett a kislányhoz, azt azonban nem vette észre, hogy el is esett. Továbbá azt állította, hogy nem volt elég hely ahhoz, hogy nagyobb ívben kerülje meg a családot. 

A bíróságot valamiért meggyőzte ez az érvelés, így aztán meg sem büntette a biciklist, csupán egyeurónyi kártérítés megfizetésére kötelezte.

Egy évre rá aztán a kerékpáros perelte be az édesapát, mert állítása szerint a közzétett videó miatt több zaklatást és fenyegetést kapott. Az apa és ügyvédje egyebek között a szólásszabadsághoz való jogukkal védekeztek. A pert várhatóan 2022 első felében bonyolítják le, de a felek már november 18-án, azaz csütörtökön találkoznak a bíróságon.

(via Sun)

Rovatok