Index Vakbarát Hírportál

Ostromkísérlettől tartanak a lengyel határon, ötvenen már át is törtek

2021. november 14., vasárnap 14:17

Bevándorlók két újabb csoportja próbált átkelni Belaruszból Lengyelországba – közölte a határ őrzésében segítő lengyel rendőrség szóvivője. A lengyel határőrség szerint a nap folyamán nagyobb ostrom várható.

Az első kísérlet a lengyel–belarusz határszakasz középső részén, Klukowicze település közelében történt szombat este. Több tucat bevándorló próbált áttörni a határkerítésen, mintegy további száz külföldi pedig a közelben várakozott. A Podlasiei Vajdaság rendőrségi szóvivője, Tomasz Krupa vasárnap reggel azt közölte, hogy a helyszínen beavatkozó rendőröket a bevándorlók kövekkel dobálták meg, ennek következtében egy rendőr könnyebben megsérült. 

A másik esetben Dubicze Cerkiewne község közelében 50 bevándorló átjutott Lengyelország területére. A térségben szolgáló rendőrök feltartóztattak 22 iraki állampolgárt, átadták őket a határőrségnek – idézte Tomasz Krupát az MTI.

A határőrség szóvivője később közölte a PAP hírügynökséggel, hogy a csoport többi tagját közvetlenül a határvonalnál tartóztatták fel, és visszafordították őket. A határátlépést megelőzően átvágták a határkerítést, fatörzseket dobtak rá, és köveket dobáltak. A kísérletnél jelen volt néhány belarusz fegyveres – mondta el a szóvivő.

A lengyel határőrök irányába dobált kövekkel kapcsolatban Stanisław Żaryn, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője a Twitteren azt írta, hogy az utóbbi napokban teherautókkal törmeléket és köveket hordtak belarusz építőipari üzemekből a határra. Żaryn levegőbe adott lövésekről is írt.

A határőrség az közölte a Twitteren, hogy Kuźnica Białostocka környékére, ahol hétfő óta több száz bevándorló táborozik, belarusz fegyveresek újabb csoportjai érkeznek, és megjelent egy belarusz tévéstáb is. Eltűntek egyes sátrak, a külföldiek szerszámokat és könnygázt kaptak.

A belarusz fél láthatóan egy nagy határostrom-kísérletre készül ma

– összegzik a helyzetet a bejegyzésben, amely szerint a lengyel erők készenlétben állnak. Lengyel hatósági értesülések szerint a belarusz határszakasz mentén jelenleg 3-4 ezer bevándorló tartózkodik, és hétfő óta többször próbáltak tömegesen átjutni a határon.

Szombat este Mariusz Kamiński lengyel belügyminiszter a Twitteren közzétett bejegyzésében azt írta, a határon táborozó bevándorlók körében olyan értesülés terjed, hogy Lengyelország beleegyezett egy Németországba irányuló folyosó megnyitásába. „A készülő provokációval kapcsolatban” a bevándorlók SMS-ben angol nyelvű figyelmeztetést kapnak a lengyel kormány biztonsági központjától, abban az olvasható, hogy ne adjanak hitelt a híresztelésnek – közölte Kamiński.

A Belarusszal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. Az Európai Unió szerint a minszki vezetés, felhasználva a bevándorlókat, hibrid támadást indított az unió ellen, Brüsszel ezért csütörtökön kilátásba helyezte, hogy akár már hétfőtől újabb szankciókat vezethet be Belarusszal és a bevándorlókat odaszállító légitársaságokkal szemben. Bővíthetik például a beutazási tilalommal sújtott belarusz állampolgárok listáját.

Rovatok