Index Vakbarát Hírportál

Iszlamista terroristák gyilkolták meg a hadsereg több tagját Nigériában

2021. november 14., vasárnap 07:59

A Nyugat-afrikai Iszlám Állam (ISWAP) nevű terrorszervezet a nigériai hadsereg öt tagját, köztük egy tábornokot gyilkolt meg – jelentette be a nigériai hadsereg szóvivője.

A  terroristák az északkelet-nigériai Borno állam Askira Uba nevű régiójában hajtották végre támadásukat, amelyre válaszul a fegyveres erők offenzívát indítottak, és több szélsőségessel végeztek. Helyszíni beszámolók szerint a dzsihadisták egy katonai támaszpontot is célba vettek, egy környékbeli iskola és egészségügyi központ pedig leégett – számolt be az MTI.

Az ISWAP a Boko Haram terrorszervezetből vált ki 2016-ban, egyebek között azért, mert muszlim civilek ellen is végrehajtott támadásokat. Azóta az ISWAP jelentős erővé vált az afrikai ország ezen részén, megsokszorozva nagyszabású támadásait a nigériai hadsereg és a riválisává vált Boko Haram ellen.

Borno államban a kormányerők és a dzsihadisták között a harc már egy évtizede dúl, és jóllehet az Afrika legnépesebb országának számító Nigéria hadserege többször nagyszabású hadi sikerekről számolt be, elemzők szerint a terrorizmus továbbra is súlyos veszélyt jelent a térségben.

Rovatok