Index Vakbarát Hírportál

Előbb összeverte, majd a pincébe a patkányok közé dobta az anyját egy férfi Sárón

2021. november 14., vasárnap 14:49

Egy férfi bántalmazta, majd a pincébe zárva éheztette 85 éves édesanyját a szlovákiai Sárón. Az idős nő kiszáradt, parkányharapások borították az egész testét. Kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni – olvasható a Bumm.sk cikkében.

Rendkívül rossz állapotban volt az a 85 éves asszony, akire egy lévai település családi házának pincéjében találtak rá. A nő az éhhalál szélén volt, teljesen kiszáradt és patkányharapások nyomai borították az egész testét. A környéken élők szerint az édesanyát gyakran kínozták hozzátartozói, ugyanis fiával és annak menyasszonyával élt egy háztartásban.

Megverték őt, majd a pincébe hajították, ahol a patkányok megharapdálták. Az arcát is harapások borították

– mondta egy helyi lakos. Arról még pontos információ nincsen, hogy mennyi ideig lehetett a pincében az áldozat, akit az unokája talált meg, majd kihívta a mentőket és kórházba szállították, azonban már az orvosok sem tudtak segíteni rajta. 

Az özvegy nő egy ideig egyedül élt, ám néhány évvel ezelőtt hozzá költözött a fia. A helybeliek szerint a fiú folyamatosan rosszul bánt az anyjával, gyakran megverte és pénzét is előszeretettel elvette. A szomszédok többször is kihívták a rendőrséget, azonban a bántalmazott nő valamiért sosem élt panasszal gyermeke ellen. Az asszonyon Sáró polgármestere is segíteni akart, aki azt tervezte, hogy elhelyezi egy szociális otthonban és addig biztosítja az étkeztetését, de ezt is elutasította a nő.

A bántalmazó férfit őrizetbe vették a rendőrök, a környéken élőknek is sok problémát okozott a férfi, állítólag többször is meglopta a helybélieket.

Rovatok