Index Vakbarát Hírportál

Álhír terjed a bevándorlók között, miszerint német buszok várják őket a lengyel határnál

2021. november 15., hétfő 16:46

Bevándorlók hatvanfős csoportja megpróbált áttörni a belarusz–lengyel határon hétfőre virradóra, a lengyel határőrség azonban megakadályozta a kísérletet – közölte a határőrség szóvivője. A válság miatt Varsó, Vilnius és Riga fontolóra vette, hogy javasolja a NATO-alapszerződés 4., a tagállamok konzultációjáról szóló cikkelyének alkalmazását. A határsértési kísérletet a lengyel–belarusz határ középső szakaszán, Połowce település közelében hajtották végre. A bevándorlók egy része köveket dobált a lengyel határőrök felé – mondta el a PAP hírügynökségnek a szóvivő.

Stanisław Żaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője egy hétfő reggeli rádióinterjúban viszonylag nyugodtnak minősítette az éjszakai határhelyzetet. „Történtek bizonyos próbálkozások, valamint különféle provokációk, de ezek nem különböznek attól, ami az utóbbi hetekben zajlik” – tette hozzá. Viszont nem került sor olyan nagyobb ostromra, amelynek előjeleiről a sajtó előző nap beszámolt. Megemlítette, hogy

a lengyel hatóságok mellett a berlini diplomácia is cáfolta vasárnap azt a – beszámolók szerint a bevándorlók körében terjedő – hírt, amely szerint német buszokat küldenek értük Lengyelország keleti határához.

Az álhírt Żaryn a határra nehezedő nyomás fokozására tett belarusz kísérletnek minősítette. Mint mondta, jelenleg több mint négyezerre becsülhető a lengyel–belarusz határ mentén tartózkodó bevándorlók száma. A belaruszok az egész közös határszakaszra kiterjesztik a válsághelyzetet, mégpedig azért, hogy több helyszínen lehessen szervezni tömeges határátkelési kísérleteket – tette hozzá.

A belarusz–lengyel határon az év eleje óta több mint 33 ezer határsértési kísérletet regisztráltak. A helyzet múlt hétfőn éleződött ki, azóta a bevándorlók többször is megpróbáltak tömegesen átjutni a határon.

A Belarusszal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország keleti határához hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók. Az Európai Unió szerint a minszki vezetés, felhasználva a bevándorlókat, hibrid támadást indított az unió ellen, Brüsszel ezért kilátásba helyezte, hogy újabb szankciókat vezet be Belarusszal és a bevándorlókat odaszállító légitársaságokkal szemben. 

Mateusz Morawiecki kormányfő vasárnap a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a három ország fontolóra vette, hogy javasolni fogja az észak-atlanti szerződés 4. cikkelyének alkalmazását. E szerint a NATO tagállamai tanácskoznak egymással, valahányszor bármelyikük véleménye szerint egyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

Nem elég, hogy nyilvánosan hangot adjunk nyugtalanságunknak, jelenleg már konkrét lépésekre, az egész szövetség részvételére szükség van

 – mondta. Közben az Európai Unió kibővítette büntetőintézkedéseinek rendszerét a helyzet miatt.

Az intézkedés célja, hogy az EU reagálni tudjon arra, hogy Minszk hibrid támadásként bevándorlókat használ politikai céljainak elérésére – közölte az uniós tagországok kormányait tömörítő tanács hétfőn Brüsszelben, az EU-tagországok külügyminisztereinek találkozójához kapcsolódva.

A szankciórendszer kiszélesítése egyebek között célzott megszorító intézkedések meghozatalát teszi lehetővé olyan emberekkel és szervezetekkel szemben, akik és amelyek felelősek a belarusz rezsim tevékenységeiért vagy hozzájárulnak ahhoz, hogy a bevándorlók számára megkönnyítsék az Európai Unió külső határainak illegális átlépését.

(via MTI)

Rovatok