Index Vakbarát Hírportál

Meghalt az a kilencéves kisfiú, aki Travis Scott koncertje után esett kómába

2021. november 15., hétfő 08:19

Meghalt egy kilencéves kisfiú, akit agyontapostak az Astroworld Fesztiválon, Travis Scott rapper koncertjén – tudatta a New York Post a család bejelentése alapján.

A fiú apja vállán ült, amikor a koncerten kirobbant a tömegpánik. Megpróbáltak a tömeg végére kerülni, hogy elkerüljék a színpad előtti káoszt, de nem jártak sikerrel. A férfi azt mondta, fiának, Ezrának egyik kedvenc előadója volt Travis Scott. Arról is beszámolt, ő is és sokan mások is kiabálni kezdték, hogy nem kapnak levegőt a tömegben. Egy rövid időre elvesztette az eszméletét, amikor pedig magához tért, már nem találta fiát. Később a kórházban tudta meg, hogy Ezra súlyos belső sérüléseket szenvedett, agya is megsérült. Vasárnapig küzdöttek az életéért az orvosok, sikertelenül.

Halálával tízre emelkedett a koncerten kialakult pánik következtében elhunytak száma. A helyszínen nyolcan vesztették életüket, egy 22 éves áldozat halálát pedig múlt héten erősítették meg.

Ben Crump civil jogvédő több mint kétszáz áldozat nevében pert indított a koncerten történtek miatt, a szervezők és maga Travis Scott ellen is.

Amint arról az Index is  beszámolt, a pánik akkor tört ki, amikor a tömeg egy nagyobb része megindult a színpad felé a koncerten. A színpadon lévő Travis Scott, aki egyébként az Astroworld Fesztivál alapítója is, többször is megállt a fellépés közben, amikor azt látta, hogy valami történt a nézőtéren. A rapper a biztonságiakat is megkérte, hogy emeljék ki a bajbajutottakat a tömegből. A helyszínre kiérkeztek a mentők is, akik a helyszínen legalább háromszáz ember sérüléseit látták el. Több mint húsz embert kórházba szállítottak, közülük 11-et szívrohammal. Amikor a szervezők tudomást szereztek róla, hogy mennyi sérült van, leállították a koncertet. A sok sérült és a kialakult pánik miatt a fesztivál utolsó napját törölték.

Magyarországon 2011 januárjában történt hasonló tragédia, amikor a budapesti West Balkán szórakozóhelyen kitört pánikban két középiskolás lány és egy fiatal nő halt meg a hatalmas tömeg által kifejtett fizikai nyomás következtében, 14-en pedig megsérültek.

(via New York Post)

Rovatok