Index Vakbarát Hírportál

Itt a vége, betiltják a vadállatok szerepeltetését a francia cirkuszokban

2021. november 19., péntek 12:40

A francia törvényhozók csütörtökön megszavazták, hogy az élő cirkuszi műsorokban nem léphetnek többé porondra vadállatok, köztük tigrisek, oroszlánok vagy medvék. A széleskörű állatjogi törvény értelmében két éven belül tilos lesz a vadon élő állatok cirkuszi szerepeltetése, hét éven belül pedig a tartásuk is. Ha Emmanuel Macron elnök aláírja a most megszavazott törvényt, az a következő öt évben az élő delfinbemutatóknak is véget vet, és egyúttal felszámolja a nerctenyésztést is.

Emmanuel Macron pártja, az Előre! (En Marche!) „az állatjogi harc történelmi lépésének” nevezte a jogszabályt, a cirkusztulajdonosok ellenben tiltakoztak ellene, és jelezték, hogy fellebbezni fognak, egyes környezetvédők szerint viszont még ez a szabályozás sem megy elég messzire. Brigitte Bardot színésznő, állatjogi aktivista alapítványa szerint a törvénnyel „jelentős előrelépés történt az állatvédelemben Franciaországban”.

A cirkuszokat célzó intézkedések mellett az új törvény öt év börtönre és 75 ezer eurós (átszámítva mintegy 27 millió forintos) pénzbüntetésre emeli az állatokkal való rossz bánásmódért kiszabható maximális büntetést, és szigorítja a háziállatok eladását is. A törvény megtiltja a vadállatok tévéműsorokban, éjszakai szórakozóhelyeken és magánrendezvényeken való szerepeltetését is.

A közvélemény-kutatások szerint a franciák túlnyomó többsége támogatja a törvényt, országszerte több tucatnyi városban már megtiltották vadállatokkal dolgozó vándorcirkuszok fellépését. Európában már több mint 20 országban tiltották meg vagy korlátozták szigorúan az állatok szerepeltetését a szórakoztatóiparban.

(via MTI)

Rovatok