Index Vakbarát Hírportál

A japán út: jön a gigantikus gazdaságélénkítő csomag

2021. november 19., péntek 11:19

Újabb gazdasági ösztönzőcsomag bejelentésére készül a tokiói kormány. Ennek részben az is oka, hogy a koronavírus-járvány okozta lassulásból a szigetország gazdasága csak hullámzó teljesítménnyel kezdett kilábalni.

A harmadik negyedévben például a vártnál nagyobb mértékben, 0,8 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest. Az év elején ugyan gyengélkedett, de a második negyedévben már 0,4 százalékkal emelkedett a teljesítménye – írja elemzésében a Reuters.

A most bejelenteni tervezett, 490 milliárd dollárnak megfelelő csomaggal a koronavírus japán gazdaságra gyakorolt negatív hatásait igyekeznek enyhíteni. Ugyanakkor ennek, valamint a korábbi élénkítő és támogatási csomagoknak köszönhetően veszélyes mértékűre nőtt az államadósság. Ezek magukba foglaltak olyan döntéseket is, amelyek nyomán készpénztámogatással segítették a járvány idején bajba került családokat, ahol a keresők valamelyike elveszítette állását.

A kabinet és a kormányzó párt vezetőinek tanácskozásán beszélt Kisida Fumio miniszterelnök arról, hogy egy 56 ezer milliárd jenes (490 milliárd dolláros) csomagot tervez, ám ehhez valószínűleg még a pénzügyi év márciusi vége előtt módosítani kell a jelenlegi költségvetést.

A csomag négy részből áll:

Mindezek nyomán a tokiói kormány arra számít, hogy a tavasszal véget érő idei, illetve a 2023 márciusával záruló következő pénzügyi évben már 5,6 százalékos GDP-növekedést fog generálni az új gazdasági ösztönzőcsomag. Ugyanakkor elemzők megjegyzik, hogy

a világ harmadik legnagyobb gazdaságának teljesítménye nem követi más, olyan fejlett országokét, mint az Egyesült Államok,

ahol a kereslet erősödésének köszönhetően 2 százalékkal nőtt a gazdaság a harmadik negyedévben. Kínában is a vártnál erősebb ütemben bővült az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom októberben, dacára a szűkös kínálatnak és a járvány miatti újabb korlátozásoknak.

Rovatok