Index Vakbarát Hírportál

Raktárakba szállították a bevándorlókat a lengyel–belarusz határról

2021. november 19., péntek 10:07

Raktárakba szállítottak át a lengyel–belarusz határon gyülekező bevándorlók közül sokakat. Időközben megkezdődött a repülővel való visszaszállításuk is a kibocsátó országokba.

A fehérorosz hatóságok csütörtökön közölték, hogy kiürítették a lengyel határ mentén álló legnagyobb táborokat. Többeket egy, a határtól nem messze álló fűtött raktárba szállítottak át – jelentette a fehérorosz állami média. A lengyel védelmi minisztérium által közzétett videó szerint azonban néhány száz ember még mindig az egyik határátkelő közelében tartózkodik, sátrakban.

Sajtóértesülések szerint a fehérorosz határon fagyoskodó, Litvániába, Lettországba és Lengyelországba bejutni kívánó illegális bevándorlók többsége – létszámukat hétezerre becsülik – iraki, főként kurd származású. 

Az Európai Unió hónapok óta vádolja azzal Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsválság megszervezésével torolja meg a 2020. augusztusi elnökválasztást követő tiltakozások eltiprása miatt elrendelt nyugati szankciókat. A hatodik mandátumára vitatott tisztaságú voksoláson megválasztott államfő tagadja ezt. A vádak szerint Fehéroroszország megkönnyítette a közel-keletiek Minszkbe repülését, és megpróbálta átjuttatni őket az EU határán. Sajtójelentések szerint sokan panaszkodtak arra, milyen nehéz feltételek között laktak az erdőben, gyakran kisgyermekekkel.

Repülővel visszaszállítják őket, embercsempészeket vettek őrizetbe

Csütörtökön már meg is kezdődött a bevándorlók visszaszállítása. Az Iraqi Airways légitársaság Minszkből érkező Boeing 747 típusú gépe – fedélzetén 431 emberrel – csütörtökön kora este szállt le az észak-iraki Kurdisztán autonóm régióban fekvő Erbíl repülőterén. 

A gép ezután továbbindult Bagdadba, ahol a többi visszatérő is kiszállhat majd. Gutiar Adel, az iraki Kurdisztán kormányzatának szóvivője közölte, hogy őrizetbe vettek a gépen utazók közül tíz embercsempészt, akiket migránsok – közöttük a fehérorosz–lengyel határon tartózkodók – szállításának megszervezésével gyanúsítanak. A szóvivő hozzátette: a kormány a továbbiakban is mindent megtesz, hogy segítse a migránsok önkéntes hazatérését.

Az iraki kormány több járatot tervez indítani az önként visszatérni kívánók hazaszállítására. Mindeközben több légitársaság is beleegyezett, hogy nem szállít utasokat Minszkbe olyan országokból, mint Irak és Szíria.

(via MTI) 

Rovatok