Index Vakbarát Hírportál

Az esetek tizedéért már a delta plusz variáns a felelős Angliában

2021. november 21., vasárnap 15:25

A koronavírus delta-variánsának újabb mutációja, amelyet delta pluszként ismerünk, ma már az angliai esetek tizedéért felelős – írja a Sky News

A terjedést szoros figyelemmel követi az Egyesült Királyság Egészségügyi Biztonsági Ügynöksége (HSA). Október 19. és november 5. között százezer, véletlenszerűen kiválasztott embert teszteltek, akik közül 11,8 százalék volt a delta plusz hordozója. 

Az adatokból azonban az is kiderül, hogy tüneteket csupán a fertőzöttek 33 százalékánál találtak, míg a delta esetében ez az arány 46 százalék.  

Hogy miért fertőzőbb, azt még nem tudjuk, de úgy tűnik, hogy tüneteket kisebb számban okoz, ami jó hír

– mondta el Paul Elliott, az Imperial College London professzora. 

A kutatásban szintén részt vevő Christl Donnelly szerint még nem tisztázott, hogy az új változat terjedése hogyan fog hatni a járvány egészére. Ahogy nyilatkozott,

ha kevesebb a tünet, akkor kevesebbet fogunk tesztelni, és jó pár eset láthatatlan maradhat. Viszont ez azt is jelentheti, hogy mivel a fertőzöttek kevesebbet köhögnek, a vírus kevésbé fog terjedni. 

A HSA október 20-án azt nyilatkozta, hogy a hivatalosan AY.4.2.-nek nevezett variáns még „vizsgálat alatt áll”.

Az eddigi kutatások mindazonáltal azt mutatják, hogy az új mutáció valamivel kisebb eséllyel okoz halált vagy olyan megbetegedést, amit kórházban kell kezelni. Az sem látszik, hogy az oltás hatástalanabb lenne az esetében – olvasható a Sky News cikkében.

Rovatok