Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan megalakul az új kormány Romániában

2021. november 21., vasárnap 15:49

Lezárultak a tárgyalások Romániában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között: a nagykoalícióra készülő pártok vasárnap bejelentették, hogy közös kormányfőjelölttel és elfogadott kormányprogrammal mennek hétfőn az államfő által meghirdetett kormányalakítási egyeztetésre.

A kormánystruktúrára két változatot dolgoztak ki, miután korábban már megállapodtak arról, hogy a PNL és a PSD jelöltje – Nicolae Ciucă (PNL) és Marcel Ciolacu (PSD) – egymást váltja majd a kormányfői poszton. A két párt vezető testületei hétfőn döntik el, hogy melyik változatot javasolják Klaus Iohannis államfőnek.

A küldöttségvezetők szerint csütörtökön – vagyis még a román nemzeti ünnep hosszú hétvégéje előtt – beiktatott kormánya lesz Romániának.

Nicolae Ciuca ügyvivő védelmi miniszter, a PNL kormányfőjelöltje azt mondta: „mindent megtesznek” azért, hogy a PNL adhassa elsőként a kormányfőt. Hozzátette: a tisztségek elosztásának egyik elve az, hogy a pénzügyi és a közlekedési tárca, illetve a kormányfőtitkári tisztség mindig ahhoz a párthoz kerül, amelyiknek nincs miniszterelnöke.

Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök és kormányfőjelölt azt is elmondta, hogy jövő hét folyamán vélhetően a kétkamarás parlament házelnöki tisztségeiről is döntenek a koalíciós partnerek.

Az RMDSZ elfogadta azt, hogy kimaradjon a miniszterelnöki tisztség rotációs rendszeréből, ugyanakkor elérte, hogy a parlamenti mandátumoknál nagyobb arányban képviseltesse magát a kormányban. Bár vasárnap a tárcák elosztásának végső változatát nem ismertették, a küldöttségvezetők szombaton azt mondták, hogy az RMDSZ megőrzi azt a három minisztériumot - köztük a liberálisok által is igényelt fejlesztési tárcát -, amelyeket a korábbi jobbközép koalíciós kormányban vezetett, amikor nem a parlamenti mandátumok 33 százalékával rendelkező PSD-vel, hanem a feleakkora parlamenti súlyt képviselő Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) osztoztak a tisztségeken.

A vasárnapi tárgyalások után Kelemen Hunor bejelentette: az új kormányban lesz két új minisztérium, a turizmusért és a vállalkozásokért felelős minisztérium, valamint a családokért és ifjúságért felelős szaktárca.

Románia demográfiai gondokkal küzd, új családtámogatási politikára van szükség, ezért mi kezdeményeztük és támogattuk azt, hogy létrejöjjön egy családokért felelős minisztérium

- indokolta közösségi oldalán a döntést az RMDSZ elnöke.

Mint azt megírtuk, kormányválságot, majd végül a Cîțu-kabinet bukását a miniszterelnökkel nyílt konfliktusba keveredő, a kormányból szeptember elején kilépett Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) idézte elő, és a bizalmatlansági indítvány megszavazásával bizonyították, hogy az USR nélkül a Cîțu-kabinet maradékának nincs parlamenti támogatása.

A Nemzeti Liberálisok és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megtarthatták a minisztériumokat, illetve ők adták a szakértői kormányt és annak vezetőjét is a korábbi védelmi miniszter, Nicolae Ciucă személyében. Ez a megbízás kérészéletűnek bizonyult, nemcsak a nagyon kemény külső támadások miatt, hanem a Nemzeti Liberálisok országos tanácsa is egyöntetűen elutasította a volt védelmi miniszter kormányalakításhoz való jogát. A politikai válság a járványkezelésben is megmutatkozott, Romániát ugyanis a világ élvonalába repítették az esetszámok, a kórházak a kapacitásuk végéhez értek, Magyarország hathatós beavatkozására is szükség volt a fertőzöttek kezelésében.

Rovatok