Index Vakbarát Hírportál

Putyin megegyezett a szerbekkel a gázszállításról

2021. november 25., csütörtök 17:46

További hat hónapon keresztül a jelenleg is érvényben lévő, 270 dolláros áron vásárolhat földgázt Szerbia Oroszországtól − írja a Pannon RTV. Erről Aleksandar Vučić szerb államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyezett meg Szocsiban.

Számunkra ez a megmenekülést jelenti. Nem lesz gond sem a villanyárammal, sem a földgázzal, de a fűtéssel sem

– mondta Aleksandar Vučić a találkozó után. Hozzátette:

Sokat segített nekünk Putyin elnök. Ez az én ajánlatom volt, ő pedig elfogadta.

A földgáz világpiaci ára egyébként már meghaladta az ezer dollárt is. Az elkövetkező fél évben pedig nemcsak az ár marad a régi, hanem a korábbinál több földgáz érkezik majd Szerbiába Oroszországból − mondta a szerb elnök.

Az MTI beszámolója szerint a szerb elnök arról is beszélt, hogy Belgrád korábban 780-790 dolláros árra kapott ajánlatot, amely a szerb fél számára elviselhetetlenül magas. Putyin a tárgyalást megelőzően biztosította vendégét, hogy Oroszország továbbra is a szerb álláspontot képviseli a koszovói rendezés ügyében, és kifejezte reményét, hogy a megoldás minden régióbeli fél érdekének megfelel majd.

A szerb elnök meghívta az orosz elnököt a belgrádi Szent Száva-székesegyház hivatalos felavatására. A szertartást eredetileg Putyin tavaly októberre tervezett látogatására időzítették volna, de ez a járványhelyzet miatt elmaradt. A szerb egyház főtemploma belső díszítésének fő koordinátora a Roszszotrudnyicsesztvo, a külföldön élő oroszok ügyeivel és nemzetközi humanitárius együttműködéssel foglalkozó orosz szövetségi ügynökség.

Rovatok