Index Vakbarát Hírportál

Olaszország kimenekítette az „afgán lányt”

2021. november 26., péntek 10:55

A National Geographic fotójáról elhíresült zöld szemű afgán lány megérkezett Olaszországba – jelentette be a római kormány.

Mario Draghi miniszterelnök hivatala közölte, hogy Olaszország szervezte meg Sarbat Gula kimenekítését, mivel a tálib hatalomátvétel után a lány segítséget kért Afganisztán elhagyásához.

Egykori fotója szimbolizálja a viszontagságokat és konfliktusokat a történelemnek abban a fejezetében, amelyet Afganisztán és az afgán nép abban az időben élt át

– hangsúlyozza a római közlemény.

Az akkor 12 éves, vakító zöld szemű lányól 1984 decemberében készítette Steve McCurry a National Geographic magazin címlapján megjelent felvételt egy menekülttáborban az afganisztáni–pakisztáni határon. Gula családja 1979-ben menekült Pakisztánba több ezer másik afgán családdal együtt, amikor a szovjet csapatok megszállták Afganisztánt.

Az amerikai fotós nem tudta a lány nevét, és hiába utazott vissza többször is a területre, nem sikerült a nyomára bukkannia. 17 évvel később, 2002-ben talált rá Pesavarban. A nő akkor férje engedélyével levette burkáját, hogy McCurry készíthessen róla egy újabb portrét. 

2016-ban azzal vádolták meg a nőt a pakisztáni hatóságok, hogy hamis iratokkal utazott be az országba, és ezért elrendelték deportálását. Kabulba szállították, ahol Asraf Gáni afgán államfő fogadást adott a tiszteletére az elnöki palotában, és kapott egy új lakást is. Az augusztusi  kabuli tálib hatalomátvétel után azonban nemcsak az előző rezsimtől szerzett javai, hanem az élete is veszélybe került. 

Több nyugati országgal együtt Olaszország is részt vett a megfélemlített afgánok kimenekítésében. Gula kérését az evakuálási program részeként szervezte meg a római vezetés.

(via Wanted in Rome)


    

Rovatok