Index Vakbarát Hírportál

Iskolabuszra lőttek Koszovóban, két gyerek meghalt

2021. november 27., szombat 07:50

Tüzet nyitott egy fiatal férfi egy iskolabuszra pénteken Koszovóban, a lövésekben két gyerek és egy felnőtt vesztette életét – számolt be az MTI. Az eset Gllogjan településen történt. Értesülések szerint a három halálos áldozat a buszsofőr és egy 17, illetve egy 19 éves diák.

A Kurir című helyi lap értesülése szerint az elkövető előzőleg illetlenül viselkedett a buszon, zaklatta a lányokat. A sofőr és az ellenőr ezért leszállíttatta a járműről. A fiatal férfi megvárta, amíg a busz visszafelé indult, és tüzet nyitott egy gépkarabélyból. Az elkövető valószínűleg bosszúból cselekedett.

Az NTV orosz hírtelevízió szerint a koszovói rendőrség is bosszúból elkövetett cselekményt, nem pedig terrorcselekményt sejt a háttérben.

A maszkot viselő elkövető elmenekült a helyszínről, nagy erőkkel keresi a rendőrség.

A helyi sajtó értesülései szerint a buszon utazó diákok albán nemzetiségűek voltak.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki elszakadását Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Miközben a világ több mint száz országa elismeri Koszovó függetlenségét, Szerbiához hasonlóan Oroszország szerint sem független államról van szó.

Rovatok