Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: A Nyugat nem keresi a konfliktust Oroszországgal

2021. november 29., hétfő 06:28

A Nyugat és a NATO biztos nem fog konfliktust kezdeményezni Oroszországgal szemben – mondta Szijjártó Péter a Russia Today Worlds Apart című műsorában. A külügyminiszter az interjúban elmondta azt is, hogy miért tartja álszentnek a nyugat-európaiakat, mit gondolnak nyugati kollégái a Szputnyik V vakcináról, és hogy mi a helyzet migrációval uniós szinten.

A miniszter először arról beszélt, hogy az Európa Unióban komoly viták vannak arról, hogy milyen irányba haladjanak tovább: az Európai Egyesült Államok vagy a szuverén, erős nemzetállamok felé. Ezzel kapcsolatban elismerte, hogy a magyar kormány a kisebbségi álláspontot képviseli az utóbbi nézőpont támogatásával.

A migrációs válságról beszélve Szijjártó Péter azt mondta: Magyarország ugyanazt az álláspontot képviseli 2015 óta, miközben a többi állam nézőpontja úgy tűnik, hogy valamelyest változott, és azóta már ők is jobban ellenzik a migrációt. Hozzátette: a nyugati államok mindeközben azért „álszentek”, mert még mindig támogatják a nemzetközi migrációs civil szervezeteket, és nem tesznek eleget a migráció megfékezése végett. 

Lehet, hogy van néhány olyan megszólalás, amiből úgy tűnik, hogy változott az álláspont 2015 óta, de az európai politika lényege ugyanaz maradt

– vélte a külügyminiszter, aki szerint az új német kormánykoalíció programja is „rendkívül migrációpárti”.

Szijjártó Péter szerint a Nyugat ezenfelül abból a szempontból is álszent, hogy rendszeresen kritizálja Magyarországot a kínaiakkal fenntartott kapcsolatai miatt.

A nagy és erős államok megengedhetik maguknak, hogy máshogy cselekedjenek, mint amit mondjanak. A kis országok ezt nem tehetik meg

– vélekedett, hozzátéve, hogy a nyugatiak is „óriási egyezségeket” kötnek a kínaiakkal, miközben Magyarországot emiatt kritizálják. 

Arról, hogy Magyarországot – az EU államai közt egyedüliként – nem hívták meg az amerikaiak által rendezett demokráciacsúcsra, azt mondta: a magyar állam már ezer éve létezik keresztény államként, rengeteget küzdöttünk a függetlenségünkért, ezért 

nekünk nincs szükségünk semmilyen külső megerősítésre vagy szereplőre, hogy megítélje a demokráciánk állapotát. Nem negyedik osztályos diákok vagyunk a középiskolában

– mondta Szijjártó, hozzátéve: szerinte ez nem jelent problémát, elfogadják azt, hogy az amerikaiak másként gondolkodnak. Azt viszont nehezményezi, hogy az alapvető tiszteletet nem kapják meg a Nyugattól, és rendszeresen sértegetik a magyarokat a kormány döntései miatt, valamint álhíreket terjesztenek az országról.

Szijjártó Péter ezenkívül arról is beszélt, hogy Magyarország szeretne közvetítő szerepet játszani a Kelet és a Nyugat közt, mivel a történelem megmutatta, hogy a közép-európai országok rendszerint a vesztesei voltak a nagy nemzetközi konfliktusoknak.

Leegyszerűsítve: Ez a nemzetünk érdeke

– mondta a külügyminiszter arról, hogy miért szeretnék elősegíteni a párbeszédet Kelet és Nyugat közt. 

Arról, hogy a Szputnyik V vakcinát miért nem engedélyezték még Európában, Szijjártó Péter azt mondta: ő egyáltalán nem érti, hogy miért áll bárkinek érdekében az, hogy ne hagyják jóvá a vakcinát. 

A nyugati európai kollégáim négyszemközt mindig azt mondják, hogy tudják: az orosz vakcina hatásossága tudományosan bizonyítható, a Szputnyik V jól működik

– mondta Szijjártó, hozzátéve: nem érti, hogy a nyilvánosság előtt akkor miért nem így cselekednek ugyanezek az emberek.

Továbbra is a járványról beszélve a külügyminiszter azt mondta: abban bízott volna, hogy a pandémia mindenkit meggyőz majd arról, hogy nagyobb nemzetközi összefogásra van szükség, és hogy minden állam jelentősen függ egymástól. 

De sajnos csalódnom kellett. Sem a tudományos oldalon, sem a vakcinák terén nincs együttműködés

– mondta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter végezetül a Nyugat és a Kelet közti konfliktusának lehetőségéről beszélve azt mondta: a nyugatiak és a NATO biztos nem fognak konfliktust keresni Oroszországgal.

Nincs senki még Európa nyugati felén sem – legalábbis az épeszű emberek közt –, aki egy ilyen konfliktusra vágyna. Bármit megtesznek azért, hogy ezt elkerüljék. Ebben biztos vagyok

– fogalmazott Szijjártó Péter. A teljes adás itt tekinthető meg:

Rovatok