Index Vakbarát Hírportál

Görögországban 30 ezer euróért árulnak „állampolgársági csomagot”

2021. december 1., szerda 20:34

Görögországban a rendőrség tisztségviselőkből szerveződött banda tagjait fogta el, akiket azzal gyanúsítanak, hogy illegálisan árultak útleveleket és egyéb személyi okmányokat külföldieknek – ismertette szerdán a görög ANA hírügynökség.

A mintegy húsz gyanúsítottat kedden vették őrizetbe Görögország-szerte végrehajtott széleskörű rendőri műveletek során. Értesülések szerint a tisztségviselők mellett legalább kilenc rendőr is van a letartóztatottak között.

A bűncselekmények elkövetésében további legkevesebb 34 rendőr érintett, és a görög hírügynökség értesülései szerint a csoport irányítója is magas rangú rendőrségi vezető. Őket egyelőre körözik.

A banda csaknem tíz éve alakult, és módszeresen szervezte be a kulcsfontosságú közigazgatási pozíciókban dolgozó tisztségviselőket.

A hatóságok szerint egy teljes „állampolgársági csomag” útlevéllel, személyi igazolvánnyal és jogosítvánnyal együtt, nagyjából 30 ezer euróba (11 millió forint) került. Az évek során a bűnözők így mintegy ötmillió euró bevételre tettek szert. Az értékesített iratok esetében valódi okmányokról van szó, amelyek adatait - a nyomozók szerint nem elhanyagolható kriminális erőfeszítéssel – az állami adatbázisokba is felvezették.

A vásárlói körbe állítólag olyan bűnözők is beletartoztak, akik ilyen módon akarták tisztára mosni a múltjukat.

Rovatok