Index Vakbarát Hírportál

Minden terhességet nyilvántartásba vennének, az abortuszt elkövetőket börtönbe vetnék Lengyelországban

2021. december 1., szerda 18:04

Művérrel borítottak be kedden egy utcát női aktivisták Varsóban egy olyan jogszabálytervezet miatt, amelynek értelmében nyilvántartásba vennének minden terhességet. A tiltakozók szerint egy ilyen nemzeti adatbázis létrehozásával a hatóságok nyomon követhetnék, hogy a terhesség szüléssel végződött-e, illetve ellenkező esetben büntetőjogi eljárást indíthatnának. 

Az egészségügyi miniszter a nyilvántartás létrehozását következetesen tagadta. 

Lengyelországban tavaly szigorítottak a már akkor is szigorú abortusztörvényen, így már csak akkor megengedett a terhességmegszakítás, ha a magzat nemi erőszak, vérfertőzés következménye, vagy az anya élete veszélybe kerül állapota miatt. 

De ami ennél is nagyobb aggodalmat okoz a testük feletti rendelkezésért harcoló lengyel nőknek, az az, hogy egy olyan törvényért küzdenek a konzervatívok a parlamentben, amely teljesen betiltaná az abortuszt, megszüntetve a fent említett kivételeket is. 

A Stop, abortusz! néven ismert javaslat gyermeknek minősítené a magzatot, ami a gyermekvédelem miatt öttől huszonöt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatja azokat, akik segítenek a terhességmegszakításért külföldre utazó nőknek, és magukat a terhes nőket. 

A törvény ugyanis emberölésként kezelné a magzat elvetetését. 

A javaslatot egy abortuszellenes szervezet ötlötte ki, majd azt jobboldali, konzervatív pártok ölelték fel. Lengyelországban hatása van a törvényalkotásra a civil szervezeteknek, százezer aláírás összegyűjtésével a parlament elé terjeszthetnek törvényjavaslatokat. 

Nem is ez az egyetlen javaslat, amely a képviselők elé kerül a héten. Egy másik ötlet azzal növelné Lengyelország születési arányát, hogy hatósági jogkörbővítéssel nehezítenék meg a válást. 

(Borítókép: Tüntetők Gdańsk óvárosában 2021. november 28-án. Fotó: Tomasz Zasinski / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)

Rovatok