Index Vakbarát Hírportál

Marokkóval tárgyaltak a V4-külügyminiszterek

2021. december 8., szerda 06:47

Marokkói részvétellel tárgyaltak a V4-tagállamok külügyminiszterei Budapesten, azonban az észak-afrikai országot érintő ügyek mellett a lengyel–belarusz határon tapasztalt válsághelyzet is szóba került.

A téma elsősorban ismét a migráció volt. Szijjártó Péter arról beszélt, támogatni kell Észak-Afrika stabilitásának megőrzését, a száhel-övezeti migrációs nyomás pedig már rövid távon súlyos biztonsági kockázatot jelent az Európai Unió számára.

Afrikai országok egy jelentős részében rendkívül alacsony az oltottsági arány, ezért nyilvánvalóan újabb és újabb variánsok kialakulásának és az Európába irányuló migrációs hullámok pedig súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek Európa számára

 – mondta Szijjártó Péter.

Az MTI idézte Nászer Burita marokkói külügyminisztert, aki az együttműködés fejlesztésének fontosságáról beszélt a közös kihívások megoldása érdekében, például a terrorizmussal, az illegális bevándorlással, a szervezett bűnözéssel szembeni harc területén. Kiemelte, hogy országa a partnerségi kapcsolatainak diverzifikálására törekszik az EU-n belül.

A Euronews beszámolója szerint Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter azt mondta, támogatja az észak-afrikai országokkal való partnerségi megállapodások megfontolását, ugyanakkor sajnálja, hogy Európának ilyen partnerei az unió keleti határánál nincsenek. Ezzel át is tért a belarusz határnál tapasztalt válsághelyzetre, ahol szerinte a szituáció pont ezen partnerségi viszony ellenkezője:

Politikai okokból mesterségesen növelt migrációval állunk szemben, ami az Európai Unió és a szomszédos országok közötti, már meglévő hibrid hadviselés továbbfejlesztése, hogy destabilizálják az uniót, és olyan politikát valósíthassanak meg, amelyek ellentétesek az EU értékeivel

 – fogalmazott, hozzátéve, elszántságot kell tanúsítani Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökkel szemben.

Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter is arról beszélt, hogy a migrációt nem csak a bűnözői csoportok szervezik, „egyes állami szervek által szervezett migrációnak is ki vagyunk téve”, majd egyértelműsítette, hogy ezalatt Belaruszra gondol. Hozzátette, EU- és NATO-tagállamokként egyértelmű és átlátható segítséget kell nyújtani Lengyelországnak és Litvániának.

A találkozót követően Szijjártó Péter arról is beszámolt a Facebookon, hogy az öt külügyér a Puskás Arénában tartott sajtótájékoztató után focizott is egy kicsit. Ez Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter számára olyan nagy élmény volt, hogy el is engedett egy már-már romantikusnak mondható megjegyzést:

Segítettél rátalálni az új önmagamra.

Rovatok