Európai uniós pénzen tanítják meg a romániai tanárokat arra, hogy miként oktassák idegennyelvként a románt a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyermekeknek. Hegedüs Csilla államtitkár elmondta: kilencmillió eurót fordítanak arra, hogy 6190 romániai pedagógust képezzenek ki a román nyelv idegennyelvként történő oktatására. Az államtitkár jelezte: azt szeretnék, hogy a magyar gyermekek jól megtanuljanak románul, írta az MTI.
Noha a tanügyi törvény a 2011-2012-es tanévtől lehetővé teszi a román nyelv idegennyelvként történő tanítását, a tanárokat erre eddig nem készítették fel.
Hegedüs jelezte: elsősorban a magyar többségű kis településeken okoz gondot a román nyelv megtanulása. Ezért a képességvizsgán, illetve az érettségin a magyar tannyelvű iskolák diákjai rosszabb osztályzatot érnek el, mint román anyanyelvű társaik.
Az államtitkár hangsúlyozta: a tanároknak szánt programot az Európai Unió 2004-2020-as költségvetési ciklusából megmaradt pénzből finanszírozzák, ezért 2023 november végéig a képzést be kell fejezni. A program részét képezi egy olyan telefonos alkalmazás kidolgozása is, amelyik hozzászoktatja a román nyelvű kommunikációhoz a gyermekeket.