Index Vakbarát Hírportál

Franciaország a határellenőrzésre helyezi a hangsúlyt uniós elnöksége idején

2021. december 10., péntek 06:00

Az Európai Unió januárban kezdődő francia soros elnöksége az „európai stratégiai szuverenitás” meghatározását és egy, a határait ellenőrizni képes Európa létrehozását javasolja – jelentette ki csütörtökön Emmanuel Macron francia államfő a hivatalában a francia soros elnökség prioritásairól tartott sajtótájékoztatóján.

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a január 1-től június 30-ig tartó elnökség célját, azt mondanám, hogy a határainkon belül együttműködő Európáról át kell térünk egy, a világban erős, teljesen szuverén, a választásaiban szabad és a sorsát kézbentartó Európára

– mondta a köztársasági elnök, a prioritások közül elsőként a schengeni övezet reformját említve.

Emlékeztetett a lengyel-belorusz határon kialakult migrációs helyzetre, és a La Manche-csatornán múlt héten bekövetkezett hajótörésre, amelyben 27 illegális migráns vesztette életét.

A menedékjoggal történő visszaélés elkerülése érdekében olyan Európára van szükség, amely képes megvédeni a határait, ezért Franciaország Schengen politikai irányításának létrehozását javasolja az illetékes tagállami miniszterek rendszeres egyeztetésével.

Emellett olyan szolidaritási támogatási mechanizmus életbe léptetését szorgalmazza, amely a Frontex bevonásával vészhelyzetben automatikusan segítséget nyújt egy tagállamnak a határai védelméhez – fejtette ki Macron.

A francia elnök annak a reményének adott hangot, hogy az uniós elnökség idején előrelépést lehet majd elérni az Európai Bizottság által 2020 szeptemberében bemutatott Európai Bevándorlási és Menekültügyi Paktumról folyó vitában. A migránsok kezelésében jobb szervezettséget szeretne  Macron, valamint együttműködést a származási és a tranzitországokkal az emberkereskedelem elleni küzdelemben, a külső határok védelmében és a szabályok harmonizációjában.

Azt is bejelentette, hogy az Afrikai Unió és az EU február 17-18-án csúcstalálkozót rendez Brüsszelben a két kontinens közötti „kissé megfáradt viszony új alapokra helyezéséhez”.

Emmanuel Macron azt is szeretné, ha

az Európai Unió ismét elköteleződne és befektetne a Nyugat-Balkánon az újabb feszültségekkel és „a regionális hatalmak beavatkozásaival” szemben, amelyek – Oroszország és Törökország – szerinte destabilizálni próbálják Európát.

A francia elnök a nemzeti szuverenitások megtartásához ismételten az európai szuverenitás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta.

Az Európát jelenleg sújtó válságokkal szemben sokan kizárólag a nemzetre akarnak támaszkodni. A nemzetek az erőnket és a büszkeségünket adják, de kiegészítésként az európai egység elengedhetetlen

– vélte Emmanuel Macron, aki 2017-es megválasztása óta magát az Európa-barát politikusok egyik vezetőjeként kívánja meghatározni nacionalista és populista politikai ellenfeleivel szemben.

Az uniós elnökséghez Franciaország az Újraindítás, Erő és Összetartozás (Relance, Puissance, Appartenance) szlogent választotta, emblémának pedig egy kék-piros U és E betűt, amit egy fehér nyíl keresztez, ez utóbbi az előrelépés ambícióját hivatott jelképezni.

Franciaország 1950 óta tizenharmadik alkalommal tölti be ismét az EU soros elnöki tisztét, utoljára 2008-ban Nicolas Sarkozy elnöksége alatt jutott rá ez a feladat.

(Borítókép: Emmanuel Macron 2019. október 18-án Belgiumban. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok