Index Vakbarát Hírportál

Az év hőse lett Karikó Katalin

2021. december 13., hétfő 20:34

Hétfőn kiderült, hogy a Time Elon Muskot választotta meg az év emberének, az amerikai magazin azonban több címet is adományoz, az év hőse pedig többedmagával Karikó Katalin lett a Covid–19 elleni vakcina kifejlesztésében vállalt szerepéért.

Hétfőn kiderült, hogy a Time Elon Muskot választotta meg az év emberének, az amerikai magazin azonban több címet is adományoz,

az év hőse pedig többedmagával Karikó Katalin lett a Covid–19 elleni vakcina kifejlesztésében vállalt  szerepéért.

Time részletekbe menően bemutatja Karikó Katalin életútját. Ennek a mostani sikerig tartó története akkor kezdődött, amikor a biokémikus 1985-ben kutatómunka nélkül maradt, és úgy döntött, Szegedről elköltözik Philadelphiába.

Mivel a potenciális disszidálókat eltérítendő a magyar hatóságok előírták, hogy mindenki csak 50 dollárnak megfelelő összeget vihet magával külföldre, a férjével eladták a kocsijukat, és a kislányuk plüssmedvéjébe varrták az érte kapott pénzt.

Karikó Katalin 1989-ben kezdett el kutatni a Pennsylvaniai Egyetemen a kardiológián mint molekuláris biológus. Itt kezdhette el az mRNS-kutatást is. 1997-ben ismerkedett meg későbbi kutatótársával, Drew Weismann-nal,

AKIVEL KÖZÖS SZOKÁSUK VOLT, HOGY EGYÜTT FÉNYMÁSOLTÁK LE A LEGÚJABB CIKKEKET A KÜLÖNBÖZŐ TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATOKBÓL. 

Ekkor, a fénymássológép  kezdődött az tudományos együttműködésük is, mígnem aztán 2005-ben Karikó Katalin és Drew Weismann együtt szabadalmat jegyeztetett be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazására, amely szabadalmat a Moderna, valamint annak fő riválisa, a BioNTech szerzett meg.

Karikó Katalin 2013-ban elhagyta az egyetemet, és a BioNTech alelnöke lett, ahol most is vezeti a fejlesztést. Sokáig úgy tűnt, esélyes a 2021-es kémiai Nobel-díj elnyerésére, ám végül nem ő kapta meg az elismerést.

A Karikó–Weissman pároson kívül Barney Graham és Kizzmekia Corbett is szerepel a Time  címlapján. Barney Graham csapata többek között olyan eredményeket publikált még 2019 júliusában, amelyek azt mutatták, hogy a Moderna mRNS-platformjára épülő, módosított RSV-fehérjét tartalmazó vakcina 

TÖBB MINT TÍZSZERESÉRE NÖVELTE AZ EMBEREK IMMUNVÁLASZÁT A KORÁBBI RSV-OLTÁSOKHOZ KÉPEST.

A csapat egyik tagjaként Kizzmekia Corbett és kollégái tavalyelőtt arra jöttek rá, hogyan kell alakítani azt az egészséges sejtekhez tapadó tüskefehérjét úgy, hogy a szervezet immunrendszere a lehető legnagyobb ellenállást tudja kifejteni.

(Borítókép: Karikó Katalin. Fotó:  Cseke Csilla / MTI)

Rovatok