Index Vakbarát Hírportál

Bali nyitott a turizmusra, de idén eddig csak negyvenöt külföldi járt a szigeten

2021. december 16., csütörtök 16:38

Ez a szigorú belépési procedúra és a leállított légi közlekedés eredménye.

A koronavírus-járvány a világ utazási célpontjainak legtöbbjét nagyon rosszul érintette. Közülük is iszonyatos veszteséget könyvelhet el Bali szigete, amely tavalyig a világutazók kedvence volt. Viszont a drákói belépési szabályok és a lezárt nemzetközi repülőtér eredményeként a korábbi milliós számú turista helyett idén mindössze negyvenöt kalandvágyó külföldi járt csak a csodaszép szigeten. Különösen durva a visszaesés, ha összevetjük a 2019-es adatokkal, amikor még 6,2 millió külföldi kereste fel a helyet, vagy a tavalyi egymillió turistával.

Ez a legkisebb turistalétszám, amelyet valaha feljegyeztünk

– mondja szomorúan Bali tartomány turisztikai irodájának vezetője. Az adatokat egyébként az indonéz statisztikai hivatal is megerősítette.

A Ngurah Rai nemzetközi repülőtér szinte egész évben zárva volt, így csak azok a feketeöves turisták jutottak el Balira, akik jachton közelítették meg. Október közepén aztán feloldották a légi közlekedés korlátozását, de csak belföldi járatokat fogadnak, a többségét a fővárosból, Jakartából.

A belépőkre nagyon szigorú szabályok várnak. Először is jelenleg nem adnak ki turistavízumot, csak üzleti utazásra alkalmasat, ezek ára pedig elég borsos, darabonként háromszáz dollárba (majdnem százezer forint) kerülnek. Aztán kötelező a karantén és az idő alatt a többszörös PCR-tesztelés, majd a helyszínen kell kiváltani egy speciális egészségügyi biztosítást is. Ráadásul megdrágultak a belföldi repülőjegyek, hiszen közvetlen járatok külföldről egyelőre nincsenek Balira – írja a CNN.

A szigetre vonatkozó járványügyi szabályokat az indonéz kormány szabja meg. Korábban még a két oltást szerzetteknek is kötelező volt a tíznapos karantén, azonban ennek idejét nemrégiben megemelték, mert félnek az omikron-variánstól.

A Bali tartomány szállodáinak és éttermeinek szövetségét irányító Ray Suryawijaya szerint

ezekkel a belépési korlátozásokkal tényleg nehéz elvárni, hogy bárki felkeresse a szigetet.

Halvány reménysugárnak tűnik a belföldi turizmus éledezése. Mint Ray mondja, most már hétvégenként mintegy 13 ezer ember utazik Balira, így a szállodák kihasználtsága eléri a 35 százalékot. Ami örömteli lehet az évzáráshoz, de nagyon sovány vigaszt jelent azoknak a Balin élő helyieknek, akik eddig a nemzetközi turizmusból tartották el családjukat.

(Borítókép:  Turista sétál a Bali szigetén fekvő üdülőhelyen, Kutában 2021. december 8-án, a koronavírus-járvány idején.  Fotó:  MTI / EPA / Made Nagi)

Rovatok