Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatási parancsot adtak ki a választási bojkottra buzdító ellenzékiekre Hongkongban

2021. december 18., szombat 12:53

A hongkongi hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki öt külföldön élő ellenzékire, akit azzal vádolnak, hogy bojkottra buzdította a szavazópolgárokat a vasárnapi törvényhozói tanácsi választásokon, amelyeket először rendeznek meg az új, demokráciakorlátozó szabályok szerint.

Az Egyesült Királyságban élő Nathan Law aktivistát például amiatt vádolják, hogy egy december eleji videókonferencián azt mondta, a szavazópolgárok úgy tiltakozhatnak hatékonyan az új választási szabályok miatt, ha nem mennek el voksolni, esetleg üres vagy érvénytelen cédulát dobnak az urnába. A másik négy érintett, Sunny Cheung, Timothy Lee, Carmen Lau és Kawai Lee, aki csütörtökön a közösségi médiában tartott előadást a választási bojkott módjairól.

Az ilyen választói viselkedés még nem törvényellenes Hongkongban, de a buzdítás igen, akár három évi börtönnel és 200 ezer hongkongi dollár (átszámítva mintegy 8,2 millió forint) pénzbüntetéssel is sújtható. Ilyen „bűncselekmény” gyanújával már tíz embert tartóztattak le a különleges közigazgatású kínai övezetben.

December elején a hongkongi hatóságok még a Wall Street Journalt is figyelmeztették, amiért kritikus vezércikket közölt a választásokról. A lap nemsokkal korábban azt írta, az üresen beadott szavazócédula lehet „a hongkongiak egyik utolsó eszköze politikai véleményük kifejezésére”.

A pekingi kormány az év elején vezette be az új választási szabályokat Hongkongban. Ennek alapján minden közhivatalt viselő személyt kötelezően átvilágítanak, hogy megállapítsák „politikai megbízhatóságát”, illetve kiderítsék, veszélyt jelent-e a nemzetbiztonságra. A reform keretében egyúttal negyedére csökkentették a törvényhozó tanács közvetlenül a lakosság által megválasztott tagjainak számát. A többieket egy választási bizottság nevezi ki.

(via MTI)

Rovatok