Index Vakbarát Hírportál

Kétszer annyi oltásellenes német verekedett össze a rendőrökkel, mint egy hete

2021. december 21., kedd 16:52

Hétfő este mintegy 17 ezer tiltakozó lepte el Mecklenburg-Előpomeránia tartomány városainak utcáit. Mannheimben a német oltásellenesek nem engedtek a rendőri felszólításoknak, az összecsapásban egy tucat rendőr sérült meg.

Csúnya összecsapássá fajult hétfő este Mannheimben, amikor az érvényes hatósági engedély nélkül gyülekeztek ismét ezrek, hogy tiltakozzanak a német járványügyi szabályok és az oltás ellen. A rendőri felszólítás ellenére sem álltak meg, hanem igyekeztek végigvonulni a német város központján. A rendőrök megpróbálták ebben megakadályozni őket, aminek eredményeként egy tiszt kórházba került, tucatnyi kollégája pedig megsérült. Több mint tíz tüntetőt őrizetbe vettek.

Éppen egy hete írtunk arról, hogy egyre merészebbek az oltásellenesek Németországban.  

Egyre több helyen és egyre többen vonulnak utcára az oltásellenesek

Ezrek lepték el az észak német városok utcáit, kétszer annyian mentek tüntetni most, mint egy hete. Csak Rostockban 10 ezren tiltakoztak, a rendőrök hangosbeszélők segítségével próbálták meg feloszlatni a nem engedélyezett demonstrációt. Kisebb csetepaték voltak, miközben a maszk nélküli tüntetők olyan transzparensekkel vonultak, mint hogy „Nem érdekel bennünket a kötelező oltás!”, vagy egyszerűen „Koronavírus terror!”. 

Schwerinben és Greifswaldban is hasonló jelenetek játszódtak le, miközben Mecklenburg- Elő Pomeránia egészségügyi hatóságai jelezték, hogy lassan elfogynak a tartományi kórházakban a Covid fertőzöttek számára fenntartott ágyak az intenzív osztályokon.

(via Deutsche Welle)

Rovatok