Index Vakbarát Hírportál

Megrohamozták a román parlamentet az oltásellenesek

2021. december 21., kedd 18:54

A román kormány épülete elé vezényelte híveit George Simion, a szélsőséges, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, aki ezúttal épp vírusszkeptikus, oltásellenes hangokkal igyekszik felhívni magára a figyelmet.

Amint arról az Index is beszámolt, kedd reggelre a bukaresti parlament elé hirdettek tüntetést, tiltakozásul a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány bevezetése ellen. A megmozduláson nagyjából kétezren vettek részt. Eleinte békésnek tűnt a rendezvény, ám egy adott pillanatban

egy százfős csoportnak sikerült áttörnie a képviselőház bejáratát őrző csendőrökön, és bejutott a parlament udvarára.

Többen a kerítésen is átmásztak, azonban a törvényhozás épületébe már nem jutottak be, a bejáratokat ugyanis a kormányőrség lezárta, és a csendőrség is védvonalat alkotott az udvaron. Az erőszakos tüntetőknek sikerült megakadályozniuk több képviselőt abban, hogy bejusson a munkahelyére, többeket leköptek, majd lezárták a parlament melletti sugárutat. 

Az egyik oltásellenes egy videót is feltöltött az eseményről:

A Főtér beszámolója szerint George Simion a román képviselőház ülésén is megafonban ordítozott egy ideig, azt követelve, hogy az alsóház vesse el a kötelező védettségi igazolvány ötletét, holott ez nem is szerepelt a napirenden.

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormánykoalíció új tervezete csak akkor vezetné be az oltottságot vagy a fertőzésen való átesést bizonyító, vagy negatív teszteredményt tartalmazó kötelező igazolást a munkahelyeken, ha három egymást követő héten folyamatosan nő az esetszám, és országos szinten eléri a másfél ezrelékes fertőzési rátát. Emellett 45 napig ingyenes tesztelést is biztosítanának az oltatlanoknak, bár a PNL és az RMDSZ ezt a – PSD által kidolgozott új tervet – már ellenzi. 

George Simion a védettségi igazolást alkotmányellenesnek és ostobaságnak titulálta, híveit pedig a parlament után a kormány székhelyéül szolgáló Victoria-palota elé vezette. A Maszol tudósítása szerint válaszul arra, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök arra szólította fel a belügyminisztert, hogy a karhatalmi erők védjék meg  az állami intézményeket. Az oltásellenes Simion körülbelül hétszáz követőjét tudta a kormányépülethez vezényelni, a csendőrség készenlétben állt.

Közben a frissen ellenzékbe szorult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) Lucian Bode belügyminiszter lemondását követeli, mondván, hogy a rendfenntartó erők nem megfelelően kezelték a szélsőségesek szervezte tüntetést. Azt írták, a tüntetés előre be volt jelentve, így nem kellett volna hogy felkészületlenül érje a rendfenntartókat, és felrótták, hogy a tüntetők át tudtak jutni a parlament kerítésén, ahol megrongálták Japán és az Egyesült Államok nagykövetségi autóit, a csendőrök pedig nem akadályozták meg őket ebben. A két nagykövet a parlament épületében rekedt. Dacian Cioloş, az USR elnöke Romániára veszélyes politikusnak minősítette George Simiont, ám a hatóságoknak, mint fogalmazott, gondoskodniuk kellett volna arról, hogy az AUR civilizált körülmények között tüntessen.

Florin Cîțu szenátusi házelnök, exminiszterelnök állítása szerint elkötelezettje a tüntetéshez való jog védelmének, ám a parlament udvarát megrohamozó tüntetőket önzőnek nevezte, akik a Covid-igazolvány ellen erőszakos és vandál módon tiltakozva a lakosság egészségét veszélyeztetik.

A kormány épülete elé végül néhány száz tüntető érkezett, miközben a rendőrök korlátozták a környék autós forgalmat.

(via Főtér, Maszol)

(Borítókép:  A Green Passnak nevezett védettségi igazolvány bevezetése ellen tüntetők és rendőrök dulakodnak a román parlament bukaresti épülete előtt 2021. december 21-én amikor a törvényhozás a koronavírus-járvány elleni újabb intézkedésekről szavaz. Fotó:  Alexandru Dobre / AP / MTI)

Rovatok