Index Vakbarát Hírportál

Néhány hét maradt az iráni atomalku megmentésére Washington szerint

2021. december 22., szerda 07:08

Már csak néhány hét maradt az iráni atomalku megmentésére, ha Teherán a jelenlegi ütemben folytatja atomenergetikai tevékenységének bővítését – figyelmeztetett kedden Rob Malley amerikai tárgyaló arra az esetre, ha a diplomácia kudarcot vall.

Az Egyesült Államok és Irán közötti közvetett egyeztetéseket, amelyek november végén öt hónapos szünet után újraindultak, legutóbb ismét elnapolták. A CNN-nek adott interjújában Rob Malley azt mondta, reméli, hogy a megbeszélések viszonylag gyorsan újrakezdődnek. Az Egyesült Államok azonban hetek óta arra figyelmeztet, hogy hamarosan késő lesz tárgyalások útján feléleszteni a nemzetközi közösségnek az iszlám köztársasággal 2015-ben kötött Közös Átfogó Cselekvési Tervét (JCPOA), amelynek célja megakadályozni, hogy Irán atombombát fejlesszen ki.

A Nyugat azzal vádolja Teheránt, hogy a tárgyalások késleltetése mellett folytatja az előrelépést az atompolitikai fronton. Washington azonban egyelőre nem hajlandó ultimátumot szabni.

Nem fogok határidőt adni

 – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden ismét egy sajtótájékoztatón. Rob Malley pedig arra figyelmeztetett, a nem túl távoli jövőben arra jutnak majd, hogy lejárt a JCPOA hatálya, és egy teljesen más megállapodásról kell majd tárgyalni, válságos és eszkalálódó időszakon átjutva. A CNN kérdésére, hogy mikor jön el ez a pillanat, hozzátette:

ha leállítják nukleáris fejlesztéseiket, van még egy kis időnk. Ha a jelenlegi ütemben folytatják, akkor már csak néhány hetünk van, nem sokkal több, mielőtt arra a következtetésre jutunk, hogy nem tudjuk feléleszteni a megállapodást.

Antony Blinken megismételte, hogy az amerikai kormány „aktívan” fontolgatja az alternatívákat, ha a tárgyalások kudarcot vallanak.

Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a megállapodásból Donald Trump elnöksége alatt, aki azt gyengének és elégtelennek tartotta, és visszaállította a szankciókat Iránnal szemben, amely így viszont fokozatosan felrúgta a korábbi kötelezettségvállalásait. Joe Biden jelenlegi amerikai elnök kijelentette, hogy kész visszatérni a megállapodáshoz, ha Teherán is visszaállítja a nukleáris korlátozásokat, a tárgyalások azonban a Washington által ismét feloldandó szankciók mértékén akadoznak.

(via MTI)

Rovatok