Index Vakbarát Hírportál

Az orosz magánhadsereg miatt támadják a mali juntát

2021. december 26., vasárnap 19:41

A mali junta tagadja, hogy a Wagner orosz magáncég zsoldosait vonultatták volna fel a nyugat-afrikai országban, mint ahogyan azt a dzsihádellenes harcban érintett tucatnyi nyugati hatalom közölte. A kormány független bizonyítékokat követelt, és „hangsúlyozta, hogy az európai kiképzőkhöz (EUTM) hasonlóan orosz kiképzők is jelen vannak Maliban a védelmi és nemzetbiztonsági erők műveleti képességeinek fokozása céljából”.

Mintegy tizenöt nyugati hatalom jelentette be csütörtökön, hogy Moszkva segítségével a Wagner orosz félkatonai szervezet fegyvereseket felvonultatott fel Maliban. A közös közlemény aláírói, köztük Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Kanada bírálták Oroszország érintettségét a Wagner-csoport fegyverzete és zsoldosai Maliba történő felvonultatásához nyújtott támogatásban.

A közleményben, amelyet Belgium, Dánia, Észtország, Olaszország, Litvánia. Norvégia, Hollandia, Portugália, Csehország, Románia és Svédország is aláírt, felszólítják Oroszországot a térségben tanúsítandó felelős és konstruktív magatartásra.

Egy nevének elhallgatását kérő francia kormányilletékes szerint orosz katonai szállítógépek érkeznek rendszeresen Maliba, ahová gyakran látogatnak a Wagner középvezetői, és az orosz magáncéghez közel álló orosz geológusok is ténykednek az országban.

Maliban a francia csapatok mellett a mintegy 600 tagú, a fenti országokat tömörítő Takuba fedőnevű európai uniós különleges alakulat és az ENSZ körülbelül 2200 békefenntartója is segíti a szélsőségesek elleni fellépést.

Maliban 2012 óta tevékenykednek az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezetekkel kapcsolatban álló dzsihadista csoportok, állandósultak az úgynevezett „önvédelmi milíciák” által elkövetett erőszakos cselekmények, és a kormányerőket is visszaélésekkel vádolják.

A 2020-as bamakói katonai hatalomátvétel nem csökkentette az erőszakspirált.

Rovatok