Index Vakbarát Hírportál

Németország megfelezi az atomenergia-termelését

2021. december 30., csütörtök 20:23

Németország utolsó hat atomerőműve közül három pénteken végleg lehúzza a rolót. A lépéssel Németország tovább folytatja a megújuló energiára való átállását, amiről a 2011-es Fukusimában bekövetkezett atomkatasztrófa miatt döntöttek. Az E.ON és a RWE által üzemeltetett brokdorfi, grondhei és gundremmingeni atomerőmű 35 év működés után állnak le. A fennmaradó másik három erőművet jövőre számolják fel.

A lépés sokak számára drasztikus, mondván az atomenergia olcsó, és nem környezetkárosító, miközben Németország komoly klímavédelmi vállalásokat tett és drasztikusan növekvő energiaárakkal kénytelen szembenézni. A hat erőmű Németország villamos energiatermelésének a 12,5 százalékát teszi ki. 

A megújuló energia részaránya jelenleg közel 41 százalék, a szén 28 százalék alatti, a gáz pedig 15 százalék körülire tehető a több mint nyolcvanmilliós ország energiaellátásában.

Németország célja, hogy energiaforrásainak a 80 százalékát megújulókból – döntően a nap- és a szélenergiatermelés bővítésével – fedezze 2030-ra. Az Olaf Scholz vezette új kormány fontos kampányígérete volt a fosszilis energiahordozók mielőbbi kivezetése. A mostani döntést számos zöld szervezet üdvözölte, mégis óva intettek a hurráoptimizmustól. Arne Fellermann, a BUND környezetvédelmi csoport menedzsere a Reutersnek adott interjújában kiemelte, hogy a továbbiakban is lesznek urándúsító üzemek Németországban.

A bezáró erőművek leszerelése legalább két évtizedre munkát ad a korábbi dolgozóknak.

A szétszerelés sem lesz olcsó, az E.ON becslése szerint ez üzemenként 1,1 milliárd euró lehet. A vállalat éppen ezért 2020-ban 9,4 milliárd eurós céltartalékot képezett a nukleáris üzem utáni szakaszra, amit a létesítmények leszerelése, és a radioaktív hulladékok elszállítása miatt felmerülő költségekre szánnak. A bontás várhatóan 2040-re fejeződik majd be.

(Borítókép:  Christof STACHE / AFP)

Rovatok