A Global Terrorism Index, vagyis a világon elkövetett terrorcselekményeket, -támadásokat összegző, évente megjelenő tanulmány mutatja be a terrorizmus hatását a világ 163 országára és a Föld lakosságának 99,7 százalékára. Ha területeket nézünk, akkor a terrorizmus szempontjából legforróbb térségek a következők: Kelet- és Közép-Afrika, Közel-Kelet, Közép-Kelet vagy Dél-Ázsia. Ezekben a régiókban öt szervezet tartja rettegésben emberek millióit.
Az öt terrorszervezet a következő: al-Káida, Iszlám Állam, Boko Haram, al-Sabáb és a tálibok. Ezekhez a csoportokhoz volt köthető 2020-ban a legtöbb, áldozatot követelő támadás, robbantás, erőszakos cselekmény. Egy csavar van a dologban, hogy míg a tálibok 2020-ban még Afganisztán felforgató erői voltak, addig 2021 augusztusában megdöntötték a korábbi kabuli kormányt és magukhoz ragadták az irányítást. Ma már nekik is megvan a belső ellenfelük, akik szerint a tálibok szinte nyuszik, ezért nem is alkalmasak a hithű afgánok vezetésére. Ez a csoport pedig az Iszlám Állam egyik legvéreskezűbb szervezete, az Iszlám Állam Horászán Régió, amely Afganisztánban és Pakisztánban folytat gerillaharcot.
A csoportok ideológiájának megértéséhez, a szervezetek közötti különbségtétel magyarázatához Szalai Mátét, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatóját, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóját kértük meg.
A szervezetet még a nyolcvanas évek végén hozta létre a gazdag szaúdi családból származó Oszáma bin Láden. Elsődleges céljuk az Egyesült Államok, Izrael, a nyugati államok gyengítése, végső soron megsemmisítése. Működése alatt a szervezet rengeteg fegyverest képzett ki, elsősorban Afganisztánban, hiszen maga Bin Láden is harcolt az országban még a szovjetek ellen, és támogatta a tálibokat. Ennek viszonzásaként kapott menedéket az országban a 2001. szeptember 11-i New York-i támadást követően, amelynek résztvevői és kitervelői mind az al-Káidához voltak köthetők.
Ugyancsak hozzájuk köthető Tanzániában és Kenyában az amerikai nagykövetségek felrobbantása 1998-ban, illetve 1993-ban a New York-i World Trade Center elleni robbantásos merénylet. Hasonlóan az Iszlám Államhoz, az al-Káida is számos helyen hozott létre nagyon erős, helyi kötődéssel bíró szervezetet, mint például Irakban, de erős volt a jelenléte a kétezres évektől kezdve a világ számos pontján. Befolyása azóta csökken, hogy az amerikaiak egyik kommandója 2011. május elsején pakisztáni búvóhelyén megtalálta és megölte Oszáma bin Ládent.
Szalai Máté szerint az al-Káida hivatalos célja egy globális kalifátus létrehozása, valamint a hitetlenek kiűzése a muszlimok lakta területekről. A szervezet létrejöttekor ennek kimondása nagy innovációnak számított, hiszen ezt megelőzően a dzsihadista csoportok elsősorban (némileg ellentmondásos módon) nemzeti keretek között működtek, és helyi céljaik voltak (például a helyi nemzetállam aláásása). Oszáma bin Láden, Abdullah Azzam és társaik ugyanakkor felismerték, hogy hatalmas potenciál van az egyes mozgalmak összekötésében azzal, ha az egyes nemzeti küzdelmeket egy egységes globális küzdelem keretében értelmezik, és ezzel közös nevezőt hoznak létre minden dzsihadista számára. Így minden muszlim számára kötelességnek tekintették például az afganisztáni szovjet invázió, később pedig az Egyesült Államok és Izrael elleni harcot.
Ez az innováció ugyanakkor sok problémával járt. Kiderült ugyanis, hogy a két távoli ellenség elleni harcnál továbbra is fontosabb maradt a helyi ellenség elleni harc. Ráadásul
a névleg az al-Káida-hálózathoz tartozó szervezetek közötti ideológiai közelség nem volt elegendő ahhoz, hogy a magszervezet vezetői tényleges befolyással bírjanak az egyes országokban működő csoportokra.
Ha elolvassuk Oszáma bin Láden életének utolsó éveiben írt levelezését, egy nagyon frusztrált ember képe rajzolódhat ki előttünk, aki nem tudja érvényesíteni akaratát a saját elvtársai között sem – hívja fel a figyelmet a szakértő.
A 2010-es évek elején formálódott az al-Káidához köthető csoportként, később azonban kegyetlensége és engedetlensége miatt az al-Káida megszakította a kapcsolatot az eleinte Irakban tevékenykedő szervezettel. Az amerikai kivonulást követő káoszban szerveződött végül számottevő erővé. Ekkoriban vette fel az ISIS nevet, vagyis az Iraki és Szíriai Iszlám Állam nevet. Területfoglalásai Irakban kezdődtek, majd ahogy egyre több szalafista dzsihadista csatlakozott hozzájuk a világból, elkezdtek szíriai területeket is meghódítani, majd Abu Bakr al-Bagdádi vezetésével 2014-ben kikiáltották a kalifátust, amelynek globális célja összefogni és megtisztítani az iszlám társadalmat. Az Iszlám Állam és az al-Káida ebben is eltér például a táliboktól, akik nem kívánnak globális kalifátust létrehozni, az ő mozgalmuk lokális, Afganisztánra korlátozódik.
A kegyetlen uralom fenntartását végül nemzetközi összefogással törték meg és számolták fel jelenlétüket 2017-ben Szíriában és Irakban, majd végeztek 2019-ben al-Bagdádival. Viszont az Iszlám Állam egyfajta nemzetközi franchise-ként működött. Nyugat-Afrikában, Észak-Afrikában, Afganisztánban és Pakisztánban és még jó néhány helyen a világon létrejöttek hasonló ideológiai alapokon szerveződő csoportok, amelyek hűséget fogadtak az ISIS-nek. Ilyen volt például a Boko Haram és az Iszlám Állam Horászán Régió, amelyek az anyaszervezet felszámolása után, a mai napig viszik tovább a fekete zászlót.
„Az Iszlám Állam az al-Káidához hasonlóan globális dzsihadista szervezet, nem véletlen, hogy abból vált ki” – hangsúlyozza Szalai Máté. A két szervezet ideológiája között mégis van két fő különbség. Az egyik, hogy míg az al-Káida addig várt volna a kalifátus létrehozásával, amíg a hitetleneket sikerül legyőzni, addig Abu Bakr al-Bagdádi türelmetlenebb volt, és színre lépésével egy időben kikiáltotta az új kalifátust, az „Iszlám Államot” az Irakból és Szíriából lehasított területekből. Ez a hozzáállás tükröződik abban is, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozó egyes szervezeteket hivatalosan a kalifátus tartományainak nevezik (lásd Iszlám Állam Horászán Régió).
Ezzel a trükkel rögtön sikerült azt a látszatot keltenie, hogy sokkal sikeresebb, mint amilyen az al-Káida valaha volt.
A másik különbség inkább módszertani jellegű. A merényletek szervezése mellett az al-Káida igyekezett hangsúlyt fektetni a meggyőzésre és a muszlimokkal való konzultációra, az Iszlám Állam viszont kizárólag az ellenfél erőszakos legyőzésén, a zavarkeltésben, valamint a fegyveres hódításban hitt. Ezt a módszert az Iszlám Állam egyik ideológusa, Abu Bakr Nádzsi írta le 2004-es, A barbárság irányítása című munkájában. Emiatt tűnik úgy, hogy az Iszlám Állam erőszakosabb vagy agresszívabb, mint az al-Káida. Egyébként a két szervezet metodológiája közötti különbség nem új keletű, hasonló viták olvashatóak ki Mao Ce-Tung, Lenin és Che Guevara forradalommal kapcsolatos korabeli munkáiból is.
A kétezres évek elején a Csád–Niger–Nigéria–Kamerun-négyes határrégiójában alakult militáns iszlamista szervezet, amelynek célja, hogy megdöntse a nigériai kormányt, és iszlám államot hozzon létre. A szervezet nevének jelentése hausza nyelven: „A nyugatosodás szentségtörés”. A dzsihadista-szalafista szervezetnek mára már több ezer tagja van, és csak 2011 és 2019 között több mint 35 ezer embert gyilkolt meg és mintegy két és fél millió embert űzött el otthonából. Kedvenc pusztító módszerük az öngyilkos járművek tömegbe vezetése, de ők azok, akik ártatlan iskolás lányok százait rabolták el néhány éve váltságdíjért.
A csoport tagjait az al-Káida képezte ki és pénzelte. 2014 augusztusában iszlám államot kiáltottak ki Nigéria általuk ellenőrzött északkeleti részén, majd 2015-ben hűséget fogadtak az Iraki és Levantei Iszlám Államnak (ISIS), vagyis a Boko Haram annak része lett. Harcmodorukra a robbantás jellemző, de emellett ott van a fegyveres rajtaütés éppúgy, mint az orvlövészek alkalmazása. 2019-ben az al-Sabábhoz köthető gyilkosságok száma meghaladta az ötszázat.
A szélsőséges, szalafista iszlám csoportról 2006 környékén lehetett először hallani, amikor elfoglalták a szomáli fővárost, Mogadishut. Nevük magyar fordítása Mudzsáhid Ifjúsági Mozgalom, röviden a Fiatalok. Céljuk volt eredetileg az irányítás átvétele a káoszba süllyedt Szomália fölött, és az iszlám jogrend bevezetése. Tulajdonképpen mindenkivel harcban állnak, aki az iszlám ellensége. Dzsihádjuk nemcsak a saját kormányukra terjed ki, hanem globális, a nemzetközi segélyszervezetekre éppúgy, mint az ENSZ-re vagy az Afrikai Unióra. 2019-re mintegy hét–kilencezer közé volt tehető harcosaik száma.
Az utóbbi évtizedben azzal kaptak médianyilvánosságot, hogy brutális akciókat hajtottak végre Mogadishuban éppúgy, mint a szomszédos Kenyában vagy Etiópiában és Ugandában. Az Afrikai Unió békefenntartói 2007 óta állnak harcban velük, időről időre az ENSZ és az USA nyújt támogatást a kék sisakosoknak. Mivel a kétezres évek végén a külföldi segélyszervezetek mintegy negyven alkalmazottjával végeztek, a csoportot egyértelműen terrorszervezetnek minősítették. Sokáig tagadták az al-Káidához fűződő kapcsolatukat, de a nyugati titkosszolgálatok egyértelműen feltárták azt.
Harcmodorukra a robbantás jellemző, de emellett ott van a fegyveres rajtaütés éppúgy, mint az orvlövészek alkalmazása. 2019-ben az al-Sabábhoz köthető gyilkosságok száma meghaladta az ötszázat.
Szalai Máté úgy véli, hogy az al-Káidával és Iszlám Állammal szemben a többi szervezet mind nemzeti keretek között értelmezhető, mindegyikük a saját országában (a Boko Haram Nigériában, az al-Sabáb Szomáliában, a tálibok Afganisztánban) akar létrehozni iszlám államot. Ennek ellenére persze kötődnek a transznacionális dzsihadista hálózatokhoz (a tálib mozgalom és az al-Sabáb az al-Káidához, a Boko Haram inkább az Iszlám Államhoz), de ezekhez a kapcsolatokhoz az ideológiai hasonlóság kevés lenne.
Alapvetően ezek a nemzeti csoportok igyekeznek kihasználni a két globális hálózat közötti versengést a saját érdekeik mentén, így jutva több erőforráshoz vagy publicitáshoz
– teszi hozzá a térség szakértője. Ezen túl gyakran a vezetők közötti személyes kapcsolatok határozzák meg, hogy az egyes szervezetek melyik oldalra állnak.
Mintegy huszonöt éves történetük a szovjet megszállás utáni időkben kezdődött Afganisztánban. 1994 szeptemberében indította a mozgalmat Omár molla Kandahárban, mindössze ötven diákjával. Tulajdonképpen ők a névadók, a tálib ugyanis pastu nyelven tanulót, követőt jelent. A molla indítéka saját elégedetlensége volt: hiányolta, hogy a kommunizmus megdöntése után nem vezették be haladéktalanul az iszlám törvénykezést. Megígérte, hogy híveivel megszabadítja Afganisztánt a haduraktól és a bűnözőktől. Hónapokkal később már tizenötezer diákja volt, jobbára szaúdi pénzekből finanszírozott, pakisztáni vallási iskolákban nevelkedő afgán menekültek csatlakoztak hozzá.
A tálibok kezdetben békével áltatták a Pakisztán és Afganisztán között elhelyezkedő pastu területen élőket. Ha hatalomra kerülnek, helyreállítják a békét és a biztonságot, és érvényre juttatják a saría, vagyis az iszlám törvények könyörtelen változatát. Na, ez utóbbit maradéktalanul be is tartották. A következő években, 1996 és 2001 közötti uralmuk alatt a tálibok és szövetségeseik hihetetlen mennyiségű termőföldet égettek fel és otthonok tízezreit pusztították el. Betiltották a médiát, a festményeket, az embereket vagy más élőlényeket ábrázoló fényképeket, filmeket. Elhallgattatták a hangszeres zenét a daf – sajátos dobjuk – kivételével.
A lányok és fiatal nők tízéves koruk után nem járhattak iskolába. A nők kizárólag az egészségügyben dolgozhattak (férfiak ugyanis nem kezelhették a nőket). A férfiaknak szakállat kellett növeszteniük. Az asszonyok csak férfi hozzátartozójuk kíséretében jelenhettek meg nyilvánosan, egész testet fedő burkában, ami alól csak a tekintetük villant ki. A saría megszegéséért nyilvánosan megkorbácsolták, sőt kivégezték őket.
A tálibok uralmát 2001-ben döntötte meg az amerikaiak bevonulása. Afganisztán csaknem két évtizedes amerikai megszállása alatt az ország egy kicsit közelebb került a civilizációhoz: csökkent a gyermekhalandóság, a lányok iskolába járhattak, az afgánok újra nézhettek tévét, és már az sem lepte meg őket, hogy egyes műsorokat nők vezetnek. Azonban a tálibok a két évtizedet simán túlélték, lassan-lassan visszaszivárogtak, sőt 2018-ban már egyenrangú partnerként kezelték őket azokon a tárgyalásokon, amelyeken az amerikai kivonulás menetét egyengették. Miután ez 2021 nyarán végleg bekövetkezett, villámgyorsan, mindössze tíz nap alatt végigsöpörtek Afganisztánon, és újra megdöntötték a kabuli kormányt. Azóta viszont az országot a gazdasági káosz irányába kormányozzák, úgyhogy bármikor bekövetkezhet egy humanitárius katasztrófa, mert több mint tízmillió embernek lassan nincs mit ennie.
A szakértő összegzésként azt mondja, úgy látszik ma, hogy
az Iszlám Állam szíriai és iraki visszaszorulását követően a dzsihadizmus ismét lokalizálódik,
és ismét a nemzeti-nemzetállami keretben működő szervezetek fogják meghatározni a mozgalom jövőjét. A tálib mozgalom sikere vagy a szíriai al-Káida átváltozása is ebbe az irányba mutat: utóbbi a globális dzsihád üzenetét meghaladva az elmúlt években teljes átalakuláson ment keresztül, és már sokkal nagyobb hangsúlyt tesz a csoport szíriai jellegére, mint dzsihadista identitására.
(Borítókép: A nigeri hadsereg csapatai járőröznek a nigériai határ közelében Dél-Nigerben 2019. december 12. Fotó: Giles Clarke / Getty Images)