Belebuknak-e a tálibok az egyre szorongatóbb gazdasági káoszba? Tényleg jöhet hamarosan milliókat fenyegető éhínség? Lehet újabb menekültválság egy humanitárius katasztrófa nyomán? Mégis segíteni fog az afgánokon a Nyugat? Melyik környező nagyhatalom mire játszik a térségben az amerikai kivonulás után?
Afganisztánnal kapcsolatban gyakran elfelejtjük, hogy a sok történelmi vihart és szenvedést megért ország sohasem létezett olyan klasszikus államként, mint amilyeneket mi az európai történelemben megismertünk. Egy rendkívül heterogén etnikai, nyelvi összetételű, sokszínű törzsi társadalomról van szó, melyben a törzsi és családi kötelékek, évszázados hagyományok, íratlan törvények, valamint az iszlám vallás helyi adaptációja együttesen vannak jelen.
Nem véletlen, hogy egyetlen hódító hatalom – legyen az macedóniai Nagy Sándor, a cári orosz birodalom, a brit gyarmatosítók, a szovjet hadsereg vagy az Egyesült Államok vezette koalíció – sem volt képes tartósan ellenőrizni, uralma alá vonni ezt a térséget. Az idegenek történelmi kudarcai részben köszönhetők voltak a fent említett tradíciók, sajátosságok figyelmen kívül hagyásának és annak, hogy alábecsülték a törzsi és családi kötelékek erejét.
A tálibok 2021 augusztusi hatalomátvételét megelőzően Afganisztán létezése, az ország államapparátusának működése a külföldi segélyektől függött. Ez az állapot jellemezte az elmúlt két évtizedet, a Karzai és Ghani elnökök nevével fémjelzett időszakot. Az USA vezette koalíciós erők és a nemzetközi közösség nem tett komoly erőfeszítést annak érdekében, hogy „leszoktassa” Afganisztánt erről a függőségről, amely – nem mellékesen – a mindent átszövő korrupció melegágya is volt. A könnyebb ellenállást választották, és hatalmas összegekkel tartották mesterségesen életben az önmagában életképtelen rezsimet.
A beinvesztált dollármilliárdok jelentős része azonban a korrupció csatornáin keresztül vándorolt a politikai és fegyveres erők vezetőinek zsebébe, olvadt el a bürokrácia áttekinthetetlen dzsungelében, kisebb része pedig úgy-ahogy lélegeztetőgépen tartotta az afgán gazdaságot anélkül, hogy elősegítette volna az egészséges gazdasági folyamatok beindítását. A korrektség kedvéért meg kell azt is jegyezni, hogy Afganisztánban az elmúlt négy évtizedben polgárháborús állapotok uralkodtak, és generációk számára volt ismeretlen a munka világa, a békés, nyugodt élet lehetősége.
2021 végére azonban az ország a humanitárius katasztrófa szélére sodródott. Közvetlen éhínség fenyegeti az afgánok millióit.
ENSZ-adatok szerint a 39 milliós népességből csak 4-5 százalék jut rendszeres étkezéshez, és él viszonylagos létbiztonságban.
A tálibok nem rendelkeznek elegendő anyagi, pénzügyi erőforrással, sem megfelelő szakértelemmel a gazdaság beindításához, a lakosság szenvedésének enyhítéséhez. Könnyebb volt a katonai győzelmet kivívni, mint az ország kormányzását megszervezni.
Bevételeik az ismét növekedésnek indult kábítószer-kereskedelemből (ópium, heroin), ásványkincsek bányászatából, importvámok beszedéséből, néhány állam (Katar, Pakisztán, India, Kína, Oroszország) kisebb összegű segélyeiből tevődnek össze. Megbízható adatok erről nem állnak rendelkezésre. Nemzetközi pénzügyi szervezetek és az ENSZ részéről is várható azonban humanitárius segítség az elkövetkező hetekben.
A küszöbön álló humanitárius katasztrófa elkerülése elsősorban a szomszédos államok, de az egész nemzetközi közösség érdeke is. Kétségtelen, hogy az ország lakosságának sürgős segítségre van szüksége alapvető létszükségleteinek kielégítésére: élelmiszer, egészségügyi ellátás, ruházat, lakhatás.
Ha a katasztrófa bekövetkezik, és nem sikerül a válságot valamilyen módon ellenőrizni, keretek közé szorítani, annak következményei beláthatatlanok lesznek.
Elsősorban a szomszédos országok néznek szembe az afganisztáni válság begyűrűzésének veszélyével. Mindenekelőtt az Iszlám Állam afganisztáni szárnya lenne képes kiaknázni egy ilyen helyzetet és pozícióit még jobban megerősíteni, befolyását kiterjeszteni. Az egyre elkeseredettebb afgán fiatalok számára is az ISIS-hez való csatlakozás jelentene vonzó alternatívát az éhhalállal és a nyomorral szemben. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy sok család kényszerül lány- vagy fiúgyermeke áruba bocsátására.
A szomszédos Iránban és Pakisztánban lévő afgán menekültek 4-5 millióra becsült létszáma nagyon gyorsan további földönfutók tömegével növekedne, és minden bizonnyal nagyon sokan próbálnának eljutni a gazdag és biztonságos európai kontinensre is, felerősítve a meglévő illegális migrációs nyomást. Európának ismét szembe kellene néznie a pakisztáni gazdasági migránsok tömegével, akik afgán menekültnek adnák ki magukat a befogadás reményében.
Afganisztán környezetére veszélyt jelentene a szélsőséges mozgalmak további megerősödése – lásd például Pakisztánt –, melyek már jelenleg is egyre aktívabban és hangosabban hirdetik szélsőséges vallási ideológiájukat, támadják a kormányzatot, megfélemlítik a társadalom zömében toleráns rétegeit.
Összegezve: az afganisztáni káosz az egész térséget destabilizálhatja.
Nem férhet hozzá kétség, hogy a humanitárius katasztrófát el kell kerülni, és segítséget kell nyújtani a szenvedő embereknek. Mindeközben ügyelni kell arra, hogy ez az erőfeszítés koordináltan, a nemzetközi szereplők egyetértésén, konszenzusán alapulva történjen. A humanitárius segítség nem erősítheti a tálib rezsim legitimitását, nem jelentheti annak feltételek nélküli elismerését.
Elismerésről csak szigorúan politikai feltételekhez kötötten egy későbbi időpontban lehet szó, amennyiben a kabuli rezsim betartja az emberi jogok és a nők jogainak tiszteletben tartására vonatkozó korábbi ígéreteit,
bizonyítja elkötelezettségét az országon belüli szélsőséges mozgalmak felszámolására, a terrorizmus elleni küzdelemben az őszinte együttműködésre.
Nyilvánvaló, hogy az Afganisztánnal szomszédos államok abban érdekeltek, hogy ne következzen be a kabuli hatalom összeomlása, a térségben nyugalom legyen, lehessen kereskedni, közlekedni. Egy ilyen helyzetre vár Kína, mely készen áll a pakisztánihoz hasonló, komolyabb gazdasági beruházásokat végrehajtani, integrálni Afganisztánt is az „Egy Övezet Egy Út” kezdeményezésbe. Pakisztánnak alapvető érdeke a 2640 kilométer hosszú határ megfelelő ellenőrzése, hiszen az afganisztáni oldalon rejtőzködik, talál menedékre az Iszlámábáddal szembenálló legveszélyesebb szélsőséges szervezet, a pakisztáni talibán.
A pakisztáni gazdaság számára komoly hozadékkal bírna az észak–déli kereskedelem zavartalansága, mely a közép-ázsiai országok számára is hosszú ideje áhított kedvező állapot. Csakis a nyugodt, biztonságos üzleti környezet segítené elő az észak–déli „összekapcsolódást/konnektivitást”, ha a szárazföld belsejéből kiinduló áru- és energiaszállítmányok zavartalanul érkezhetnének a pakisztáni és az iráni kikötőkbe.
A térség másik legnépesebb hatalma, India is a regionális stabilitásban, a terrorista szélsőséges szervezetek kiiktatásában érdekelt, amit tükröz Újdelhi erősödő aktivitása a különböző regionális rendezési kezdeményezésekben, még akkor is, ha a pakisztáni–indiai szembenállás ezekre rányomja bélyegét.
Összegezve kijelenthetjük, van remény arra, hogy Afganisztánnak (a kabuli tálib rezsimnek) nem egyedül kell szembenéznie ezekkel a létét fenyegető kihívásokkal. Sok olyan helyi, regionális és nemzetközi érdek mutat az együttműködés és a segítségnyújtás irányába, ami ezt a reményt táplálja.
A szerző volt pakisztáni magyar nagykövet
(Borítókép: Tálib fegyveresek az Eid Gah-mecset kapujánál 2021. október 3-án. Fotó: MTI / EPA)