Index Vakbarát Hírportál

Bűnszervezetet működtettek, a román csendőrség több felső vezetője is gyanúsított lett

2022. január 4., kedd 05:55

A román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) katonai részlege vádat emelt a Román Csendőrség több vezetője ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy 6000 lejért segítették az őrmestereket a tiszti ranghoz.

A DNA vádat emelt Radu Gabriel Todoran, Marian Corcodel, Danuț Rusanu ezredesek ellen, illetve a Giurgiu megyei csendőrség főfelügyelője, valamint Alin Mastan tábornok, a csendőrség jelenlegi vezetőjének közeli ismerőse, és Valerica Gurita ezredes, a Vaslui megyei csendőrség helyettes vezetője ellen is. Az ügynek további négy magas rangú tiszt is a gyanúsítottja. 

A felső vezetőket a hivatali visszaélés mellett azzal is vádolják, hogy 

egy bűnszervezetet működtettek, amely kiszolgáltatta a tiszti vizsgára jelentkezőknek a vizsgatételeket.

Az eddigi információk szerint 6000 lejt (444 ezer forint) kértek az őrmesterektől, akiket a pénzért cserébe közelebb juttattak a tiszti ranghoz. További összegekért nemcsak a vizsgatételeket, hanem a helyes válaszokat is megkapták. Az ügyészség a házkutatásokban a Giurgiu megyei csendőrség vezetőjénél 12 ezer eurót talált.

A bizniszt az indította el, amikor tavaly év elején a román belügyminiszter elhatározta, hogy a krónikus csendőrhiányt az őrmesterek tiszti rangra emelésével oldja meg. Ehhez azonban az őrmestereknek vizsgázniuk kellett tenniük. A csendőrség néhány vezetője ezt használta ki és kezdte el árulni a vizsgatételeket. 

(via Főtér)

Rovatok