Index Vakbarát Hírportál

Rendőrnek adták ki magukat a tolvajok Romániában, lebuktak

2022. január 5., szerda 17:11

A hatóságok lekapcsoltak egy olyan tolvajbandát Romániában, akik rendőröknek adták ki magukat, és így végeztek „házkutatást” az áldozataiknál.

A Brassó megyei rendőrség egy olyan bűnbandára csapott le, amelynek tagjai Brassó, Ialomita és Bákó megyei lakásokból loptak 2021 júniusa és decembere között. A bűnözők rendőrnek adták ki magukat, és azzal a szöveggel verték át áldozataikat, hogy hivatalos házkutatást kell végrehajtaniuk a lakásban.

Mindeközben állítólag meg is fenyegették a lakókat – sőt bizonyos esetekben erőszakot is alkalmaztak velük szemben –, és elsősorban pénzt, ékszereket tulajdonítottak el. Az igazi rendőrök végül 17 embert vettek őrizetbe az üggyel összefüggésben, náluk összesen kilencvenezer eurónyi készpénzt és tízezer euró értékű ékszert találtak, amelyet az áldozataiktól tulajdoníthattak el. 

Romániában egyébként több alkalommal is lebuktattak már álrendőröket, sőt már arra is volt példa, hogy Budapesten fogtak el egy román álrendőrt, aki turistákat fosztott ki. 

(via Főtér.ro)

Rovatok