Index Vakbarát Hírportál

Újévi horror, saját gyermekei nyakát vágta el egy anya

2022. január 6., csütörtök 09:09

Egy anyuka és elvágott torkú gyermekei, illetve töménytelen mennyiségű vér fogadta azt a két rendőrjárőrt, akik egy segélyhívásra mentek ki egy inksteri lakásba, Michigan Államban – olvasható Law and Crime oldalán. 

Kis híján családi tragédiával indult az év az Egyesült Államokban, amikor segélyhívás érkezett Inkster városából a helyi rendőrökhöz egy lakásból január 1-jén. A kiérkező rendőrök kopogással indítottak, ám erre semmilyen reakciót nem kaptak, ezért úgy döntöttek, hogy körbejárják a lakást, ám eközben egy csecsemő sírását hallották meg. Ekkor a behatolás mellett döntöttek, ami bent fogadta őket az egyszerre volt szörnyű és megdöbbentő számukra. A 36 éves Sara Vae Bolest látták meg, aki a fürdőszobában térdelt egyéves kisfia és hároméves kislánya felett, ahol minden csupa vér volt. A gyerekek torkán és nyakán vágott sebek voltak, de a tapasztalt rendőrök azonnal hozzákezdtek a sérültek kezeléséhez, nagy küzdelem árán mindkét gyermek életét sikerült megmenteni. A kisfiút a helyszínen újra kellett éleszteni, kritikus állapotban szállították a gyermekeket kórházba a mentősök, majd a fiút helikopterrel továbbvitték a Michigan-i Gyermekkórházba, úgy tudni az állapota továbbra is kritikus.

Bill Ratliff rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy az anyuka meg akarta akadályozni, hogy a járőrök gyermekeit megmentsék, és a helyszínen egy kést is találtak a kollégái, amit lefoglaltak, amivel vélhetően az anya a sérüléseket okozta. Az nő tettének okáról nincsen információ. A megyei ügyészség annyit közöltök, hogy az asszonyt két rendbeli gyilkossági szándékkal elkövetett testi sértés, két rendbeli elsőfokú gyermekbántalmazás, valamint egy letartóztatás akadályozása és hatósági szembeszegüléssel vádolják. Emellett azt is közölték, hogy Sara Vae Boles ügyében 100 ezer dolláros óvadékot állapított meg a bíróság. 

(via Law and Crime)

Rovatok